A Kotaku írta meg, hogy japán fejlesztők befejeztek és közzétettek egy réges-régi RPG-t, melyet még 1998-ban kezdtek el fejleszteni az első PlayStationre.

A Magic Castle című játék annak idején félkész produktumként kezdte a karrierjét, amivel egy apró japán stúdió akarta meggyőzni a nagyobb kiadókat, hogy érdemes velük dolgozni. A csapat hét nagyobb céget keresett meg, köztük a Sonyt is, de egyik sem akarta a játékot, így az eltűnt a játéktörténelem süllyesztőjében.

Legalábbis eddig még az egykori fejlesztők is ezt hitték, aztán a csapat egyik tagja megtalálta valahol a játék kallódó forráskódját és elhatározta, hogy egész játékká kalapálja azt.

Ez a videó 1998-ban készült és ezt mutogatták a fejlesztők a megkeresett vállalatoknak. Ahogy fentebb is írtuk, a Sony nem harapott rá a Magic Castle-ra, de végül valami egész más projektre szerződtették a csapatot.

A befejezett Magic Castle innen tölthető, és PlayStation-emulátor segítségével futtatható. Nagy játékélményt ne várj tőle, de a kökemény retro-fíling miatt megérhet egy próbát, ha ez a fétised.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A locsolkodás után is lesz mit csinálnod a héten

Felismered, ki van a napszemüveg mögött? Mindjárt kiderül!

Kijelenthetjük, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt 19 éves lányával sem lehetne ijesztgetni senkit

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.