A magyar címfordító ellövi a film poénját - Időhurok-kritika

Ethan Hawke sci-fijét nem merték bevállalni a mozik, ami valahol érthető, az viszont nem, hogyan sikerült a teljes filmet elspoilerezni ezzel a remek címválasztással.

Időutazós filmet készíteni mindig macerás, hiszen csak-csak benne maradnak a forgatókönyvben olyan makacs kontinuitási problémák, amelyek láttán Marty McFly zokogva borulna Brown doki vállára, a vásárlók pedig bánatukban söralátétnek kezdenék használni a drága pénzen megvett DVD-t vagy blu-rayt, és hát az kinek lenne jó. Az Időhurok (Predestination) szerencsére igyekszik elkerülni, hogy a fentebb említett két esemény megtörténhessen. A Spierig tesók, akik 2009-ben a korrekt, de a korrektnél fél porszemnyinél sem jobb Daybreakers - A vámpírok kora című filmmel mutatták meg, mit tudnak, most összekapták magukat, és egy igazán beteg, igazán zavarba ejtő mozit rittyentettek össze.

Nehéz bármit is mondani az Időhurok-ról úgy, hogy ne lőjek le fontos csavarokat, de azért megpróbálok nem rászolgálni a megkövezésre: egy sokadik ránézésre is furcsa időügynök (Ethan Hawke) egy robbantót igyekszik elkapni, ebben még az idő sem korlátozza, hiszen egy Időügynökségnek dolgozik, akik bármilyen meglepő, de időuzatással kombinált problémamegoldással foglalkoznak. Aztán kiderülnek dolgok. Csúnyák.

Aki ennek alapján azt hiszi, hogy egy Roland Emmerich-féle pusztítással kéz a kézben járó akciófilm kezdődik el, az egy hivatásos pofára eső lelkületével pöröghet arcon, mivel a film első fele gyakorlatilag kisebb kitekintésekkel egy kocsmában játszódik, ahol két ember beszélget. Hosszasan. Aki itt feladja, az pórul jár, mivel az események durván felpörögnek a beszélgetés végén, de az a bizonyos kaszabolós sci-fi szerencsére nem indul el, ellenben egy átverős, teljesen nyakatekert sztorival megáldott film igen.

Michael és Peter Spierig egyáltalán nem biztonsági játékot űznek, ezért lesz egyesek számára fura élmény a Predestination. Minden súlyos fordulata ellenére kiszámítható, de nem néz hülyének egy pillanatra sem, és igyekszik olyan következetesen végigvezetni minket a történeten, amennyire egy film csak képes lehet erre. Nincsenek sallangok, nincsenek plusz átverések, hiszen az eredeti sztori (ami valójában egy rövidke novella) sem tartalmaz semmi sallangot, egyszerű történeti síkzavarral él, ami persze végül összeáll, amikor a legutolsó puzzledarabka is a helyére kerül.

Nagyon régen nem láttunk már ennyire jó időutazós filmet, és az tény, hogy a magyar mozik valószínűleg Ethan Hawke ide vagy oda, üresen tátongtak volna, ha bemutatják, hiszen nem sokan ugranak fel a fotelükből arra a hírre, hogy az ismeretlen Sarah Snook mekkorát játszik egy sci-fiben. Pedig de. Sarah Snook kinézetre lehetne az új Jodie Foster, talán lesz is, minden esélye megvan rá, ha egy furcsa hegedűtokkal a jövőbe utazhatnánk, megnéznénk, mi lesz belőle. Addig viszont itt van ez a remek film. Aki szereti az átverős, időutazós filmeket, nem talál idén jobbat.

8
  • Nem szokványos, de remek időutazós darab
  • Átverős, okos, kényelmetlen, de napokig a fejben marad
  • Sarah Snook hatalmasat alakít

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon