A németországi Wacken nevű falu mellett évente megrendezett Wacken Open Air a világ legnagyobb metálfesztiválja. Rendszeresen 75 ezren látogatnak el ide egy kellemes pogóra, és mivel a területen hamar lazul a talaj, a sár is igen gyakori vendég errefelé. Hardcore, mondhatjuk, de ez a múlt héten pénteken megesett sztori méginkább az.

Történt ugyanis, hogy egy idősek otthonából meglógott két bennlakó, akiket a következő napon, hajnali három órakor találtak csak meg, mégpedig a fesztivál kellős közepén.

A rendőrséget az otthon dolgozói természetesen azonnal értesítették, amikor feltűnt nekik a létszámhiány, de hiába keresték a szökevényeket a környéken egész álló nap. Valószínűleg az utolsó hely, ahol kérdezősködtek volna, egy kőkemény metálfesztivál dühöngője. Pedig ebben az esetben a furcsa pár éppen ott múlatta az idejét.

A rendőrség szóvivője elárulta, hogy a páros meglehetősen zavarodottan viselkedett, amikor rájuk találtak, de azt is határozottan ki tudta jelenteni, hogy a két kisöregnek nagyon bejött a buli.

Sajnos a sztoriból kimaradt néhány fontos részlet. Azt sem tudjuk pédául, hogy a szökevényeknek milyen távolságot kellett leküzdeniük, és azt sem, hogyan jutottak be a fesztivál területére, de így legalább nyugodtan szárnyalhat a fantáziád.

Mi már fel is állítottunk egy verziót, melyben a két bulihuligán elkötött egy oldalkocsis Pannóniát, és azzal törtek át a bejáraton. A szekusokkal lespanoltak, egész este egy csapatnyi bombázóval söröztek, aztán hajnalig verették neki a Judas Priesten.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Berobbant a Dűne harmadik részének első előzetese

Penge a sapiban, ugorj neki a Peaky Blinders-kvíznek!

A Judas Priest négy év után újra Budapestre jön

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés