A Switch-verzió megteszi majd, amit lehet, legalábbis a képek alapján azért már le lehet szűrni ezt-azt.

Úgy szivárog a Crysis Remastered, mint egy felfújható medence a süntámadás után. Tegnap idő előtt kikerült az előzetese is, mikor valamiért a bejelentés előtt került ki a játék adatlapja a Microsoft Store felületére, ezzel egy időben lebukott az is, hogy július 23-án merülhetünk bele újra a régi kalandokba kipofozott változatban. Most pedig a Nintendo eShop kavart be a képbe.

Az ő oldalukon is megjelent ugyanis a Crysis Remastered 29.99 dolláros áron, ugyanazzal a július 23-i dátummal, és 4 fotóval. A képek alapján persze egyből feltűnik, hogy nem érdemes csodát várni a Switch hardverétől, de azért még így is nagyon kemény, hogy egy olyan játékot vihetünk magunkkal bárhová, ami egykor durva konfigurációjú PC-ket is megizzasztott. Én úgy emlékszem rá az első indításkor, mint egy diafilmre, ami akkora sokkot is okozott, hogy rá sem néztem a Crysisra még nagyon sokáig. De íme a Switch-verzió képei, végig kell majd tolni így is. Ráadásul még az ára is egész kellemes. De a képek után jön a nagy DE!

A tegnap kikerült előzetest nem fogadta túl jól a közönség, sokkal jobb minőségű felújításra számítottak, ezért a Crytek fogta a ma esti premiert, és lefújta a francba. A játék is csak valamikor később jelenik meg. Azt írják Twitteren, hogy figyelik a reakciókat, és még egy kis időre van szükségük ahhoz, hogy polírozgassák a játékot.

Hát jó.
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Placebo-koncert lesz a Budapest Sportarénában

Hatalmas trükközés ment az új Pókember-mozi első előzetesével, de végre megérkezett

Várva-várt gengsztermozi érkezik a héten a Netflixre

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés