CPG, Fekete lyuk, lakótelep. Tarajhajak, sufnitungingban szegecselt dzsekik, avagy a vasfüggöny innenső oldalán metálabb volt a metál, breakebb volt a break, és punkabb a punk.
A Timeline-on találtuk a Fortepanon is fellelhető képsorozatot, amelyen szűrő nélkül jelenik meg a nyolcvanas évek Kádár-kori halványra hipózott magyar valósága, amelybe úgy érkezett meg a punk meg az alternatív zene, mint borotva a kutyaszembe Luis Bunuel filmjében.
Urbán Tamás atomjó, hiánypótló fotóin egy kevéssé dokumentált korszak antihősnek indult héroszai láthatók, akik egy alternatív valóságba próbáltak menekülni. Ők a dühös ok nélküli, vagyis sokkal inkább okkal lázadók, akik neoluxszal írnak verseket, és tőmondatokban világítanak rá a rendszer hibáira.
Míg a hatvanas-hetvenes beat- és rockhullámát úgy, ahogy meg tudta szelídíteni a rendszer, addig a totál dühös punkon meg az értelmiségi-infantilis alteren nem találtak fogást, maradt nekik a teljes rendszerenkívüliség. Így lettek a punkok népellenségek, közveszélyes munkakerülők, és rendőrcéltáblák.
A punk örök, de a punkok nem.
Egy ugyanilyen anyagot megnéznénk az első breakesekről is!
