Ha azt hiszed, nem szereted a jazz-t, akkor hallgass bele a GoGo Penguin zenéjébe. A nevük elég pocsék, de a zenéjük fantasztikus.

Már csak azért is jobb ismerkedni ezzel a manchesteri zenekarral, mert nemsokára Budapestre jönnek, és nagyon érdemes az ilyen zenéket élőben meghallgatni, mégis csak úgy az igazi! Érdekes zene a GoGo Penguiné, mert egyszerre elgondolkodtató és néha húzós, van, amikor már-már táncos is.

Nem pont úgy gondolkodnak, mint az átlagos jazz-zenészek, kb. úgy turnéznak, mint a pop/rocksztárok, és marhára élvezik ezt. A világ is eléggé bírja a GoGo Penguint, második lemezüket, a 2014-es 2.0-t például Mercury-díjra is jelölték hazájukban, 2015-től már a Blue Note Records adja ki a lemezeiket, ami bőven kimeríti a "nem semmi"-kategóriát.

Hallgasd meg egyik teljes koncertjüket, és ha tetszik, akkor nézd meg őket a Budapesti Tavaszi Fesztiválon 2019. április 10-én, ekkor játszanak majd a Müpában a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, ahol biztosan előveszik majd idén megjelent A Humdrum Star című lemezüket. Jó lesz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha már a BAFTA-botrány miatt ennyire téma lett a Tourette-szindróma, mutatunk valami szépet

Az álhírek veszélyére figyelmeztető társadalmi célú hirdetéseket vezetnek be a romániai médiában

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés