59 évig nem volt példa arra, hogy Watts ne játszott volna Stones-koncerten.

Mielőtt még belecsapott volna a No Filter turnéba a Rolling Stones, tartott egy bemelegítő bulit Massachusettsben, amin csak meghívottak vehettek részt. Ez volt az első olyan koncert, amin a zenekar Charlie Watts nélkül volt kénytelen játszani. Mick Jagger tartott is egy rövid beszédet Wattsról, illetve pontosabban a hiányáról, meg is hatódott közben, a koncertet pedig neki ajánlották. Jagger ki is rakta a beszédet Twitterére, érdemes megnézni.

A Stones best ofot nyomott az este, de eljátszották a Living In a Ghost Townt, amit jó lett volna még Charlie-val a dobok mögött hallani élőben, de hát az élet másképp gondolta. Elnyomták még a Troubles A-Comin't is, egy Chi-Lites feldolgozást, ami a Tattoo You újrakiadásán is rajta lesz, de lement élőben 2005 óta először a 19th Nervous Breakdown is. Nyilván ugyanúgy szól a Stones, de ugyanolyan már sosem lesz. Mutatunk azért pár rosszabb minőségű videót, aztán ha errefelé járnak, úgyis megnézzük őket élőben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Befutott az év horrorszenzációjának ígérkező mozi első előzetese

A Menyemre ütök magyar előzetesében Bekur még mindig rohadt ciki

Egy hét alatt több mint egymillió dollárt keresett az Amerikai pite Nadiája az OnlyFansen

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hogy alakul neked eddig 2026?
34% Tök jól, elégedett vagyok.
37% Semmi extra eddig.
28% A vártnál rosszabbul.