Ha készítenénk egy statisztikát arról, hogy hány film remake-je sikerült igazán jól, akkor teljesen biztos, hogy az emlékezetes darabokat mutató szelet sokkal kisebb lenne, a külföldi kritikákat olvasva pedig úgy tűnik, hogy Az emlékmás 2012-es verziója sem javít a statisztikán. Bár valóban sok a félrecsúszott darab, azért akad néhány jó is, és már ezeknek is örülni kell. Összeállításunkban azonban azokat a filmeket szedtük össze, melyek a jónál még egy fokkal jobbak.

A rettegés foka

Minden idők egyik legnagyobb színésze, Robert Mitchum minimum két filmben is olyan gonoszt alakított, akitől a mai napig kirázza a nézőt a hideg. A vadász éjszakája mellett A rettegés fokában is zseniális volt az aktor, ezért Robert De Nironak nem volt egyszerű dolga, amikor a helyébe kellett lépnie, de ő is zseniálisan oldotta meg a feladatot. Több tetkó, még erőszakosabb fazon… Scorsese remek remake-jének ott a helye az eredeti film- és A tégla DVD kiadása között.

A hét mesterlövész

Egyáltalán nem ritka, hogy a japán filmművészet kimagasló alkotásait az amerikai vadnyugatra importálták hollywoodi alkotók, Akira Kuroszavának például több filmje szolgált ihletadóként, vagy konkrét alapként néhány emlékezetes westernhez. Az Egy maréknyi dollárért, vagy Martin Ritt A vihar kapujábant átformáló Az erőszak című mozgóképe mellett a legismertebb mozi minden bizonnyal A hét mesterlövész, amiben az amúgy John Fordtól is inspirációt merítő Kuroszava mester morális világa tökéletesen illeszkedik a poros vadnyugati környezetbe.

Nosferatu

Bár a Francis Ford Coppola féle Drakulával sincs különösebb bajunk, azért ha igazán eredeti vámpírfilm remake-et szeretnénk látni, nem Amerikára kell vetnünk vigyázó tekintetünket. Werner Herzog NSZK-francia koprodukcióban forgatott művészhorrorja több szempontból is zseniális: egyrészt nagyon finoman áthangolja a történetet és a vámpír szenvedését tolja előtérbe, másrészt senki sem hitte volna, hogy a szuperijesztő Max Schrecknél is van félelmetesebb fazon (ezt Klaus Kinski szépen megcáfolta), harmadrészt a film túlvilági hangulatának köszönhetően egy költői szépségű alkotásról van szó, ami ráadásul a rendező szerzői világképébe is gyönyörűen belesimul.

Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi

Az orosz születésű, de Hollywoodban nevet szerző rendező, Lewis Milestone az Álomgyár hőskorának egyik ismert figurája volt, aki még idős korában is tudott emlékezeteset villantani. Ez volt az Ocean’s 11, amit a függetlenfilmes nagykutya, Steven Soderbergh öltöztetett stílusos külsőbe és tett még kúlabbá elődjénél. A forgatókönyvbe is nehéz lenne belekötni, de a remake igazi varázsa a tökéletes szereposztásban rejlik.

Vanília égbolt

Ha visszaemlékszünk a két mozira, igazából nem sok különbséget tudunk felsorolni köztük. Ami az első mellett szól: ez az eredeti, a spanyol alkotógárda találta ki Alejandro Amenábar-ral az élen, ők vitték végig és lepték meg vele a világot. Ja, és persze Penélope Cruz. Ami Cameron Crowe verziója mellett szól, hogy 4 évvel az eredeti után még több emberhez eljuttatta a csavaros sztorit, jó színészeket választott és legalább ilyen menő zenéket. Ja, és persze Penélope Cruz.

A légy

Ha a történetben egy kék nünüke mászna be a masinába, lehet, hogy Wong Kar-wai érdeklődését is felkeltette volna a sztori, a kevésbé esztétikus ízeltlábúnak köszönhetően viszont David Cronenberg, a testhorrorok királya vágott neki Kurt Neumann 1958-as filmjének újraálmodásához. Végül ez lett a kanadai direktor egyik legjobban sikerült alkotása, melyben romantika és bizarr horror furcsa, mégis remekül működő elegye tárul elénk.

A sebhelyesarcú

Brian De Palma Scorsese-hez hasonlóan nem sok remake-et készített, de amikor igen, akkor rendesen odatette magát. A klasszikus gengszterfilmek egyik legismertebb díszpintyét, az 1932-es Howard Hawks féle A sebhelyesarcút például teljesen más kontextusba helyezte, bevérezte, megnyújtotta, megkeményítette, Al Pacino közreműködésével megteremtette benne minden idők egyik legkarakteresebb bűnöző figuráját, végül megdobta az egészet a sokat idézett fináléval. Így kell ezt, kérem!

A tégla

És ha már ismét szóba került Martin Scorsese, emlékezzünk meg A szigorúan piszkos ügyeket a tengeren túlra szállító és ott jól ”meghollywoodiasító” A téglára, amelyért a mester Oscar-díjat is kapott, annak ellenére, hogy 237-szer hangzik el benne a „fuck” szó. A rendező minimum 10 zseniális filmért kaphatott volna Oscart pályafutása során, mégis ezért a darabért jött a szobor, amiben nyilván az Akadémia bűntudata is közrejátszott. Azon lehet vitázni, mi minden másért kellett volna díj Scorsese-nek, azon viszont nem, hogy A tégla valóban fasza film.

Ben Hur

Bármi is történt előbb, az tuti, hogy mindenki azonnal elfelejtette, amikor kijött 1959-ben a Ben Hur szélesvásznú, monumentális remake-je, amely túlméretezett pompájával elnyomta elődje érdemeit. Számunkra különösen kedves darabról van szó, mivel a film leghíresebb jelenetét, az állandóan idézett fogathajtó versenyt hazánk fia, André De Toth, vagyis Tóth Endre rendezte, mégis William Wyler aratta le a babérokat helyette.

A dolog

Micsoda? Hogy ez is remake? Bizony, ugyanis A Lény – egy másik világból című 1951-es sci-fi horror már feldolgozta azt a regényt, amely Carpenter klasszikusának is alapjául szolgált, az eredeti filmmel együtt. De míg az első verzióban a hidegháborús para és bizalmatlanság játszott főszerepet, addig Carpenter inkább az emberek elidegenedését és félelmét dolgozta fel. A maga idejében nem szólt akkorát a film, talán azért, mert az E.T. – a földönkívülivel egyidőben mutatták be, de azóta mind a kritika, mind a közönség oda juttatta, ahová való: a műfaj legfontosabb filmjei közé.

Imádod a TOP 10-es összeállításokat? A Playeren sokkal többet is találhatsz belőlük!