Jávor Pált lesajnálni divat. Vicces bajsza volt, röhejes stílusban vallott szerelmet borzalmas minőségű magyar mozifilmekben, amik annyira rosszak voltak, hogy ahhoz képest még a Sas Tamás- vagy Kabay Bence-életmű is felüdülés. Csakhogy ez tévedés.
Természetesen lehet nem szeretni a régi magyar filmeket, de ennek ellenére a háború előtti magyar film versenyképesebb volt, mint a háború utáni, nem beszélve a kortárs filmművészetről. A helyzet az, hogy azokban az években több tucatnyi hazai film került külföldön mozikba, de nem fesztiválokon, egy-egy vetítésre, hanem műsorra, fizető közönség elé. A bizonyíték erre többek között az, hogy rengeteg kópia elveszett a második világháború alatt, hogy aztán szerencsés esetben külföldről kerüljön vissza egy-egy kópia orosz, német vagy éppen svéd felirattal. A némafilmes korszakban és után is egy halom magyar színész szerződött el az UFÁ-hoz, a német filmgyárhoz, szóval nem kell savazni a háború előtt magyar filmeket. Rendben, a színészi játék minimum modoros volt, de ugyanilyen volt Franciaországban, Németországban, Olaszországban, mindenhol.
Az egyetlen magyar mozisztár
Rendben, természetesen voltak nagy mozisztárjai a magyar filmtörténelemnek, de azok nők voltak, illetve egy nő, Karády, csak így jobban hangzik. Nem azt állítjuk, hogy ne lettek volna jobb színészek a későbbiekben, de a háború után a kommunista diktatúra és szocializmus nem támogatta a sztárkultuszt. Nem szerették volna, ha valaki nagyobbra nő, mint a pártvezetők, a színész is munkásember, aki a szocializmus győzelméért dolgozik. "Szerénység. Ha van valami, amit szeretek magamban, az a szerénység", mondta Bástya elvtárs is. Lehetetlen ilyen párhuzamokat vonni, de sanszos, hogy tehetségben Kállai, Sinkovits, Őze, Tolnay, Ruttkai vagy Páger nagyobb volt Jávornál, de népszerűségben nem tudták megelőzni.
Apropó, Páger. Ráday Imre mellett még Páger Antal számított a korszak kiemelkedő vezető férfi színészének, de Pali mögött egyszerűen sehol nem voltak. Páger viszont egyike volt azoknak a keveseknek, akik a háború után, az új rendszerben is ugyanolyan, ha nem nagyobb elánnal dolgozhattak, mint korábban. Jávornak, a legnagyobbnak ez nem adatott meg.
Jávor, a fenegyerek
Ha létezett balhés arc a magyar színjátszás történetében, az Jávor volt. Indulatos, hirtelen haragú fiatalembernek ismerték, akit azért tettek ki az egyik fővárosi színházból, mert az őt fel nem ismerő főtitkárt egy telefonkagylóval ütlegelni kezdte. Jávor 1925-ben Székesfehérvárra került, ahol a társulat húzónevének számított, de a magatartásbeli problémái ott is folytatódtak: italozások, verekedések, merész fogadások, és átmulatott éjszakák követték egymást. Nézzük meg, hogy mulatott – filmen persze – a cigányzene nagy rajongója, Jávor Pál. Verekedés, üvegtörés itt nincs, tánc, extázis, flörtölés, 186 ezer megtekintés van.
Székesfehérvári igazgatója annyira nem bízott benne, hogy egy másik színésszel betaníttatta Jávor minden szerepét, hogy szükség esetén legyen, aki beugrik helyette. Ezzel a mumussal persze Jávort is igyekezett pórázon tartani. Miközben a mindössze huszonöt éves színész egyre több és egyre jobb kritikákat kapott a sajtótól, 1927-ben fegyelmezetlenségei miatt kizárták az Országos Színészegyesületből.
1929-ben játszott először némafilmben, majd szerepelt a második magyar hangosfilmben, ami egyben a háború előtti korszak legemblematikusabb darabja is, nevesül a Hippolyt, a lakáj-ban. A filmnek köszönhetően megszűntek anyagi gondjai, hatezer pengős filmenkénti gázsival ő számított a legjobban fizetett sztárnak. Ám a balhék továbbra sem kerülték el a sikert és a vele járó népszerűséget nehezen viselő színészt: egy alkalommal például egy hölgy miatt párbajra hívta ki őt Egyed Zoltán, a kor neves publicistája, ám az affér végül baráti összeborulással ért véget.
Szintén túl volt már a legduhajabb évein, amikor egyik leghíresebb balhéja történt. Akkor már nős volt, és felesége mellett megkomolyodott, beérett. A Varieté csillagai című színdarab kapcsán sokat próbált lovakkal. Az egyik darab után összeszólalkozott a lovak ápolójával, Winternitz Károllyal, és a vita azzal zárult, hogy Jávor ütött. Méghozzá olyan erősen, hogy az illető a szemklinikára került. Feljelentette Jávort, a pletykalapok pedig hatalmas szenzációként tálalták az ügyet, és eléggé rámásztak a színészre. Jávor végül megúszta, mert Winternitz ejtette a feljelentést, az eset pedig hatalmas reklámot jelentett a darabnak.
Amikor senki sem akar
A háború vége és az azt követő évek nem volt fáklyásmenet Jávornak és zsidó származású feleségének. A negyvenes években nyíltan kritizálta a zsidó színészek ellehetetlenítését, amiért a nyilas hatalomátvétel napján, ’44 márciusában meg is fizetett. Letartóztatták, kihallgatták, aztán elengedték, majd a Gestapo tartóztatta le, végül a sopronkőhídai fegyházba került kilenc hónapra. Naplójában ír arról, hogyan tréfálkoztak vele és pofozták fel gépfegyveres sudribunkó nyilasok, elég nyugtalanító olvasmány, annak ellenére, hogy az éhezésen és megaláztatásokon kívül fizikailag nem bántalmazták komolyabban.
A háború utáni felszabadulás Jávornak cseppet sem volt felszabadulás, ugyanis azt vette észre, hogy a nyilasok után a kommunisták sem szeretik. Ők ugyan nem tartóztatták le, de nem engedték filmekben játszani, és színpadi munkákat sem kapott. Az üzenet egyértelmű volt: a háború előtti korszak legnagyobb nincs helyük az új kommunista Magyarország filmiparában. Karády ugyanerre a sorsra jutott, ő ugyan kapott még egy filmszerepet, de aztán körülötte is elfogyott a levegő. Jávor 1948-tól Amerikában próbált szerencsét, majd 1957-ben hazatért, két évvel később pedig súlyos betegen elhunyt. Nagyságát és hírnevét a távol töltött évek sem feledtették, mert ezrek kísérték el utolsó útjára.
Az egyetlen magyar mozisztár
El tudod képzelni, hogy egy magyar slágerben, amit egy magyar színésznő énekel, legyen mondjuk Tompos Kátya, egy férfiszínészről dalol, például Csányi Sándorról? Mi nem, de a harmincas években ez teljesen indokolt volt, Turay Ida énekelt olyan dalt, amiben Jávor Pál is szerepelt.
„A film olyan szerelmes volt, pont nekem való.
Éppen szerelmet vallott a Jávor Pali, ó!”
Annyira rossz, hogy már jó. A korszak könnyűzenei császára, Orlay Chappy is nótába foglalta Palit, és még bizonyára akadnak egyéb példák is, én ezt a kettőt ismerem.
„Nem kimondott filmsztár,
No de kérem,
Én sem vagyok Jávor Pál.”
Az orra alatt növesztett arcszőrzet ikonikus rangra emelkedett, férfiak százai kérték borbélyoknál a Jávor-bajuszt, és persze a kor popsztárja is volt, ugyanis tudott és szeretett nótázni. Természetesen a nők imádták, és mindezek együtt már ki is adják, hogy miért Jávor Pál az egyetlen magyar mozisztár.