Végre életjelet adott magáról a nemrég súlyos baleseten átesett színész. Nem néz ki valami fitten, de a nehezén legalább már túl van.

Renner a szóvivője közleménye szerint hókotrás közben szenvedett súlyos balesetet, melyet követően mentőhelikopterrel szállították kórházba.

Sólyomszem kritikus állapotban fekszik egy nevadai kórházban

Alig kezdődött meg az év, és már van is kiért aggódni.

A kórházban egymás után két komoly műtéten is átesett, a hírek szerint ugyanis az egyik lába nagyon csúnyán megsérült, több nyílt törés miatt is szükség volt a beavatkozásokra. A népszerű sztár szerencsére most már eszméleténél van, és egy képpel üzent követőinek az Instagramon.

Köszönöm nektek a kedves szavakat! Túlságosan szét vagyok csúszva ahhoz, hogy gépeljek, de a szeretetem küldöm mindannyiótoknak – írta a színész.

A felépülés még biztosan több hetet igénybe fog venni, de a kép megnyugtató. Bár Renner nincs túl jó bőrben, abban talán joggal reménykedhetünk, hogy nagyobb baj most már nem történhet vele.

Ez is érdekelhet:

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
33% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
67% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet
Hirdetés