A Halálos iramban 9 távol-keleti sajtókörútján John Cena azt találta mondani, hogy Tajvan lesz az első ország, ahol bemutatják a filmet, ezt pedig a tajvani televízió büszkén műsorra is tűzte.

Amivel akad egy aprócska bökkenő, mégpedig az, hogy Kína nem tekint önálló államként Tajvanra, Peking sokkal inkább úgy van vele, hogy az csak egy renegát tartomány, és egy ideje már komoly villongások formájában is hajlandó ezen álláspontjának hangot adni.

Szóval Cena szépen belenyúlt a méhkasba, ami azért nem mindegy a stúdió számára, mert a kilencedik epizódnak egyébként komoly összegeket kellene betermelnie a Kínai Népköztársaság filmszínházaiban. Azt pedig már tudjuk, hogy Kínával nem érdemes cseszekedni, mert az állami cenzúra csettintésre képes filmeket betiltani, de ha nem ez, akkor a nemzeti érzelmükben megsértett nézők elmaradása is kicsinálhatja a mozi bevételeit.

Hogy mást ne mondjunk...

Szóval a nyelvbotlás okozott némi zúgolódást, ezért Cena a kínai Facebookon, vagyis a Weibón közzétett egy videót, melyben mandarin nyelven elmondta, mennyire nagyon tiszteli Kínát és a kínai népet, mennyire nagyon nagy hibát vétett, és hogy mennyire nagyon nagyon sajnálja a dolgot.

A klipecskéből sugárzik, hogy itt bizony tényleg komoly a tét.


Igen ám, csak ugye közben a tajvani bevételeket sem kellene kukázni, ezért Cena nem mondja ki kerekperec, hogy Tajvan nem egy ország, ami miatt a bejegyzéshez hozzászóló kínaiak továbbra sem lettek meggyőzve.

Ezt nevezzük PR-szarviharnak, amiből igazából már nem lehet jól kijönni. Cena nem tehet mást, mint hogy behúzza a nyakát és reméli, hogy az emberek a szerencsétlen nyilatkozat ellenére is úgy özönlenek majd a mozikba, mintha nem lenne holnap.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

2024 tíz legjobb videójátéka

Nem fog tetszeni mindenkinek a Superman első előzetese

További cikkeink a témában