Van ez a téveszme bizonyos körökben, hogy zenésznek lenni nem is igazi munka, és ennek egyesek a közösségi médiában nem is szégyellnek hangot adni.

Nos, az igaz, hogy a zenészi hivatás messziről sem hasonlít például a kőműves munkájához, mint ahogy egy ügyvéd, egy orvos, egy szobafestő, egy rendőr, egy divatmodell, egy stylist vagy akár egy újságíró munkája sem hasonlít a másikéra, azt azonban viszonylag egyszerű belátni, hogy a maga nemében mindegyik lehet értékteremtő tevékenység. Arról nem is beszélve, hogy biztos úgy tűnik, hogy az ember nagyon megaszonta, amikor mondjuk tesitanárnak küldi a lakberendezőt (vagy fordítva), csak épp értelme nem sok van.

A pandémia a turizmus, a vendéglátás és a rendezvényszervezés mellett a szórakoztatóipart is csúnyán seggre ültette, így tavaly március óta nem épp a világ legjövedelmezőbb foglalkozása zenésznek lenni.

Azok, akik szerint a muzsikusok békeidőben csak drogoznak, lazsálnak és dugnak, azonnal elő is vették az el lehet menni dolgozni kártyát, amit a szakma képviselői rendesen meg is kapnak itt-ott a közösségi platformokon.

A Junkies az okoskodó, mindennemű belátást és empátiát nélkülöző beszólások generálta frusztrációt végre kreatív formában ordította bele a világba. Az El lehet menni dolgozni című dallal rendezték a dolgot, amihez most klip is készült.

Szerintünk a Facebook kommentszekcióiban rendszeresen előkerülő el lehet menni dolgozni kezdetű trollköltemény szinte szót sem érdemel, de ha már egy magyar együttes mindenképp reagálni akar rá, azt csakis a megfelelő iróniával és humorral érdemes csinálni.

Ez is érdekelhet:

Ivós játék tévés zenei tehetségkutatókhoz

A szabály egyszerű: ha a zsűri elmondja valamelyik mondatot a felsoroltak közül, iszol egy felest. A harmadik produkció után nem tudsz majd magadról.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

A Resident Evil 2 rendezője elátkozta azokat az arcokat, akik elspoilerezik a Requiem történetét

Ilyennek látták a drogkartell bosszúhadjáratává fajult hajtóvadászatot a civilek Mexikóban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés