Az HBO meglepetésszerűen dobta le a Karantén melót, amiben nagy színészek akadnak ugyan, de ők sem tudják megmagyarázni, miért volt szükség erre a filmre.
Doug Liman mondhatni, nem éppen a legegységesebb minőségben dolgozó rendező. Ő hozta ugyan össze a remek A holnap határát, A Bourne-rejtélyt, a Mr. és Mrs. Smith-t, de még a ’99-es Nyomás!-t is, viszont az ő bűne a Hipervándor, és most már nyugodtan a pocsékabb filmjeihez sorolhatjuk a Karantén melót is. Persze lehet, hogy nem annyira Liman hibája ez, hanem a forgatókönyvíró Steven Knighté, akinek volt egy nagyon jó alapötlete, ami akár egy kellemes kis HBO-filmet adhatott volna ki, csak láthatóan fogalma sem volt arról, hogyan kellene azt jól megvalósítani. Úgyhogy megvalósította… ahogy összejött.
Az alapötlet sem nagyon vastag, de ettől még lehetne kellemes: adott egy pár, akik épp szakítottak, de a karantén beállta miatt nem költözhetnek külön, és bár már ennek miértjével kapcsolatban is adódhatnak kérdéseink, ezen most lendüljünk át nagylelkűen. Szóval Linda (Anne Hathaway) és Paxton (Chiwetel Ejiofor) úgy éldegélnek londoni lakásukban, hogy a legkevesebbet kelljen összefutniuk, és ezt elég jól sikerül is tartaniuk.
Amikor találkoznak, akkor csak balhéznak, és azon keseregnek, hol van már az egykori börtönviselt, motoros rosszfiú, életteli Paxton, akinek az élete most a vallás és a versek körül forog, és hogy miért dolgozik folyton Linda, aki láthatóan nem boldog az életében Paxtontól függetlenül sem.
Aki azt hinné, hogy a „majd annyira sokat ordítoznak, hogy végül úgyis rájönnek, hogy szeretik egymást”-formula érvényesül, az mondanám, hogy kezdjen el lottózni, de ez legalább annyira nyilvánvaló, mint hogy a Fat Level 2000 Szénhidrát Extravaganza néven futó hamburger hízlal. Ezt a milliószor látott sztorit viszont megbolondítják egy rablási történettel, ami akár jól is elsülhetne, de egyszerűen nem érti az ember, minek van benne a filmben.
Linda és Paxton ugyanis egy ponton úgy döntenek, hogy elrabolnak egy értékes gyémántot, amikor lehetőségük nyílik rá, mert a véletlenek pont a kezükre játsszák azt. Mindezt pedig úgy valósítják meg, mint amikor egy kisgyerek elképzeli, hogy akkor most besétál a konyhába, és a polcon hagyott csokit eltulajdonítja és betolja a szájába, amikor a szülők éppen tévét néznek.
A rablás kidolgozása egyszerűen nevetséges, pillanatok alatt eljutnak az egyről a kettőre, ennyire átgondolatlan és buta tervvel még egy kistérségi hobbirabló se menne farhátat lopni a hentestől. De ez van, így mennek, és megteszik, amit meg tudnak. Hogy közben millió nyomot hagynak maguk után? Kit érdekel? Majd azt mondjuk, hogy nem mi voltunk. De hát teljesen egyértelmű. Nem gond, faarccal megyünk előre, és jó lesz.
A gyémántrablás tényleg olyan, mintha egy Ocean’s filmet úgy kellett volna elkészíteni, hogy a színészek nagy része nem jött volna el, és a forgatókönyv se lenne teljesen készen, mert az író már hetek óta részeg, és nem tudja átgondolni, hogyan lehet a Harrodsból, vagy bárhonnan ellopni bármit is úgy, hogy az legalább ködben, félszemmel nézve, hunyorítva is kiadja a tökéletes bűntényt.
De még mindig nem ez a legfurcsább pontja a filmnek. Igazából tényleg maga a rablás ténye az.
Ez a pár ugyanis úgy jut arra, hogy elrabolja a gyémántot, hogy egészen a film első egy órájáig semmi sem utal arra, hogy bármi ilyesmire hajlandóak vagy képesek lennének. Aztán egyszer csak bumm, itt a nagy ötlet, raboljunk, megtehetjük, miért ne. Szar az élet, akkor legalább legyünk gazdagok.
Mindez abszolút a derült égből jön, mintha elfogyott volna a szufla a kapcsolati drámához, de még lenne fél óra a filmből, úgyhogy valamivel ki kell tölteni az időt, hát kitöltik azzal, ami először az eszükbe jutott. Nincs a filmnek íve, nincs felvezetve semmi, csak úgy megtörténik minden, aztán egyszer csak vége, és nem érted, hogy mi az úristent láttál. Ez az egész azért tragikus, mert Anne Hathaway mindent belead és Chiwetel Ejiofor is nagyon szerethető, plusz jó látni a Zoomon bejelentkező sztárokat is, csak hát a Karantén meló tipikus esete annak, amikor a jó színészek tiszta erőből igyekeznek megmenteni egy filmet, de az teljesen menthetetlen.
Még az is jobb verzió lett volna, ha Linda és Paxton felfedezik, hogy „régenmindenjobbvót”, kicsit visszafordulnak régi önmagukhoz, aztán együtt maradnak vagy sem, és jön a stáblista. Így viszont a Karantén meló minden idők egyik legfurább heist movie-ja, ami igazából a film nagy részében egy teljesen átlagos kapcsolati dramedyként vezeti elő magát, majd rájön, hogy basszus, hát majdnem teljesen elkúrtuk az időt, csapjunk bele gyorsan a lecsóba. Aki még így is nézné, az az HBO GO-n megteheti.