1980. április 24-én alkonyatkor az amerikai légierő MC–130E Combat Talon átalakított teherszállító repülőgépe (hívójele: Dragon 1) suhant az Ománi-öböl felett. A négymotoros gép az Omán partjainál fekvő Maszíra-szigetről szállt fel. A pilóták rátapadtak a víz felszínére, és sebesen haladtak északra úti céljuk felé, a jelzőfényeket kikapcsolták. A fekete-sötétzöld festés láthatatlanná varázsolta a Combat Talont a feketésen csillogó tenger felett és a koromsötét ég alatt.

A fedélzeten a vörös belső fénybe 74-en burkolództak. Az amerikai hadsereg nemrég létrehozott terrorelhárító különleges alakulata, a Delta Force kommandósai, illetve a hadsereg 75. Ranger Ezredének tizenkét katonája és tizenöt katonai perzsa tolmács egy sivatagi terepjáró, motorkerékpárok, Redeye légvédelmi rakétakilövők, valamint reptéri világító- és kommunikációs berendezések között szorongtak. Négyórás repülőút várt rájuk, hogy elérjék a céljukat: a mélyen Iránban a Dasht-e Kavir sósivatagban lévő leszállási pontot, a „Desert One-t”.

A Dragon 1 nyolcvan méter magasságban repült be az iráni légtérbe, hogy kijátssza a radarokat. Ezt követően fokozatosan emelkedni kezdett, hogy elkerülje az előtte tornyosuló Zagrosz-hegység vonulatait. Bár az utat úgy tervezték meg, hogy kikerüljék az iráni légvédelmet, a katonai bázisokat és népesebb településeket, egy rádiós tiszt folyamatosan figyelte az iráni kommunikációt. Már a perzsa állam felett repültek, de semmi különöset nem hallottak. Gond nélkül bejutottak.

Földindulás Teheránban

1979 első felében a világ gondjaira kezdtek rászakadni az Egyesült Államokra és a Jimmy Carter demokrata elnök vezette kormányzatra. A vihar Iránban bontakozott ki. 1979 februárjában az Amerika-szövetséges iráni sah alól végleg kicsúszott az országa, és a hatalmat egy vallási fanatikus ajatollah, Ruhollah Muszavi Khomeini vette át.

A külföldre menekült sahot a Carter-kormányzat hosszas dilemma után gyógykezelésre beengedte az Egyesült Államokba, mire a feldühödött iráni tüntetők november 4-én megostromolták és elfoglalták az amerikai nagykövetséget az iráni fővárosban. A túszejtők a követség tizenhárom munkatársát – a nőket és az afroamerikaiakat –, valamint öt nem amerikait elengedtek ugyan, de a külképviselet 53 tagja, köztük a nagykövetség ügyvivője, túszként rekedt a perzsa államban.

Jimmy Carter kezdetben visszafogottan reagált, szankciókat vetett ki és a diplomáciai megoldást erőltette, tavaszra azonban a közvélemény nyomására lépéseket tett. Az ősszel újraválasztásért induló Carter 1980. április 11-én döntött: aktiválja azt az öt hónapja felvázolt és gyakorolt tervet, amely katonai úton oldja meg a problémát. Az Eagle Claw névre keresztelt akció zöld jelzést kapott.

Túl merész mentőakció

A terv több volt mint félelmetes. A hat szállítógép mintegy másfél száz katonával az iráni sivatagban landol, ahol ideiglenes repteret hoznak létre (Desert One). Őket nyolc RH–53D Sea Stallion helikopterből álló alakulat követi, amely üzemanyag-újratöltés után még aznap éjjel tovább repül a kommandósokkal, akik Teherántól délre a város közeli hegyekben egy kijelölt rejtekhelyen (Desert Two) bújnak meg. A következő éjszakán a kommandósokat a CIA helyi csapata csempészi be az akkor ötmilliós Teherán központjában lévő amerikai nagykövetséghez.

Ott kiszabadítják a túszokat, teherautókkal egy közeli stadionhoz viszik őket, ahol helikopterre szállnak, és a rangerek által átmenetileg elfoglalt és biztosított Teherán-közeli reptéren C–141-es szállítógépekre váltva elrepülnek Iránból. Az akciót a légierő vadászgépekkel és AC–130-as csatarepülőkkel fedezi. Mindeközben egy másik, kisebb csapatnak az iráni külügyminisztériumban fogva tartott három amerikai diplomata kiszabadítása a feladata.

Az akció az amerikai hadsereg történetének egyik legmerészebb missziója volt, és a túlzott magabiztosság mellett legalább annyira a kétségbeesés jelét is magán hordozta. A küldetés számos helyen csúszhatott félre, és talán az amerikaiak szerencséjére, megelőzve a még nagyobb veszteségeket, ez rögtön az elején meg is történt.

A CIA mélyen bent Iránban

A Dragon 1-et mintegy órás réssel két másik Combat Talon (Dragon 2–3) és három EC–30–E Hercules (Republic 4–6) gép követte. A Dragon 2 a maradék egységeket és felszerelést szállította, a Dragon 3 kommunikációs gép volt, míg a három Herculesben hatalmas gumitömlők kaptak helyet hatezer gallon üzemanyaggal.

Az akció nagymértékben támaszkodott a CIA-ra. Míg egy német és ír üzletembereknek álcázott CIA-csapat a teheráni létesítményeket térképezte fel, addig egy háromfős csoport egy DHC–6 Twin Otter kisgéppel, hetekkel a bevetés előtt berepült a Desert One területére. Távirányítással működő infravörös jelzőlámpákat helyezett el sekélyen a talaj alatt, amelyek éjjellátó szemüvegen át jelezték a leszállás helyét.

A Dragon 1 helyi idő szerint 23 óra körül rendben leszállt. Aztán elkezdődtek a problémák.

Kezdődnek a gondok

A titkos akciók tervezésének egyik aranyszabálya, hogy mindig számítani kell a kiszámíthatatlanra. A legjobban kitervelt akciót is keresztbe tudják húzni a véletlenek. Legtöbbször hétköznapi emberek mit sem sejtve keverednek bele a korántsem hétköznapi események forgatagába. Nem volt ez másként az iráni sósivatag mélyén sem.

A randevúpont elviekben ideális volt ahhoz, hogy az amerikaiak eltűnjenek a kíváncsi tekintetek elől. A legközelebbi város az 58 mérföldre lévő Tabasz volt. Mégis, ott, ahol senki nem számított rá, egyszer csak megjelent az irrealitás. Néhány perccel azután, hogy földet ért az első C–130-as, egy fénycsóva pásztázta végig a tájat. Hihetetlen, de a kétharmad Magyarországnyi kietlen sivatagban egy üzemanyag-szállító teherautó tűnt fel, amely benzint csempészett az éj leple alatt.

A repteret felfedezték, ami az egész akció sikerét veszélyeztette. Az amerikaiak nem sokat teketóriáztak, egy tankelhárító rakétával kilőtték a járművet. A sofőr a tankert kísérő pickuppal kereket oldott, kísérője azonban életét vesztette a robbanásban. A teherautó kigyulladt, és nappali világossággal borította be a rögtönzött leszállóövezetet. A sors fintora, hogy az Eagle Claw akció eredeti neve Evening Light (esti fény) volt.

Ha mindez nem lett volna elég, kisvártatva ey újabb fényszórópár jelent meg a területen. Ezúttal egy több mint negyven iráni civilt szállító busz volt az. Ezt a járművet sem engedhették tovább. Azonnal megállították, az utasokat leszállították a buszról, félreterelték őket és a járművet mozgásképtelenné tették.

A felfordulás ellenére sikerült biztosítani a leszállóhelyet. Kipakoltak, üzembe hozták a repteret, majd nem sokkal éjfél után befutott az öt gépből álló csapat. A terület most már úgy nézett ki, mint egy kisvárosi repülőtér. Nemsokára a Dragon 1 és 2 elhagyta a Desert One-t, hogy helyet adjon a helikoptereknek, amelyekkel újratankolás után a Delta alakulatai még az éj leple alatt jutnának el a Desert Two-ra. A helikopterek azonban csak nem akartak megérkezni. Az iráni sivatagban a katonák egyre növekvő aggodalommal kémlelték az éjjeli égboltot.

Útjukba kerül a haboob

A tengerészgyalogság helikopterei az Arab-tengeren hajózó USS Nimitz fedélzetéről szálltak fel. A nyolc Sea Stallion (hívójelük: Bluebeard 1–8) Dzsászk és Konárák között szintén a földnek tapadva lépett be az iráni légtérbe. A sivatagi színre festett, minden külső azonosító nélküli elsötétített helikopterek négy párban repültek. Alig kétszáz kilométer után azonban az egyik helo rotorhibát jelzett. A pilóták azonnal letették a gépet és felfedezték, hogy megrepedt az egyik rotorlapát. Bluebeard 6 kiszállt a játékból. Otthagyták a földön, a személyzet a 8-ason folytatta tovább.

Hamarosan újabb kihívás elé néztek: eléjük került egy haboob, vagyis egy rendkívül finom porból álló függőleges homokfelhő. A földtől akár több kilométer magasan húzódhat, behatol a motorokba, az utastérbe, és a látótávolságot majdnem a nullára csökkenti. Az első haboobot sikeresen átvészelték, a második azonban súlyos gondokat okozott.

A haboob több mint kétszáz kilométeren át húzódott, három órát repültek vakon a pilóták az iráni sivatag felett a tejfehér porban csak a műszerekre hagyatkozva. Ekkor a Bluebeard 5 navigációs műszerei a magas belső hőmérséklettől kezdték megadni magukat. A pilóta úgy döntött, amíg lehet, visszatér a Nimitzre. Már csak hat helikopter maradt. Ez volt a minimum a küldetés folytatásához.

Összeomlás és evakuálás

Hajnali egy órakor a kommandósok végre meghallották a rotorlapátok mással össze nem téveszthető hangját. Örömre azonban nem volt sok okuk: a Bluebeard 2 a leszállás után hidraulikai problémát jelzett és kiderült: nem folytathatja a küldetést. A rögtönzött haditanács gyors döntést hozott: nincs elég helikopter, a küldetést meg kell szakítani, újratankolás és evakuálás. Ezt a Fehér Ház is jóváhagyta. Ekkor következett be a katasztrófa.

Az újratankolás befejezéséhez a Bluebeard 3-nek arrébb kellett parkolnia. Mivel a landoláskor az egyik kerekén a gumi felrobbant, ezt csak a levegőben tehette meg. Az üzemanyaggal színültig töltött helikopter lassan emelkedett. A rotorlapátok felkavarták a könnyű sivatagi homokot, és a pilóta elvesztette az orientációját. A Bluebeard 3 fő rotorja felhasította az alatta várakozó C–130-as hátsó vezérsíkját, a megbillent helo oldalra fordult és rázuhant a szállítógép törzsére.

Az ütközéstől keletkezett szikra egy szempillantás alatt lángra borította a két roncsot. A robbanástól keletkezett fehér fény száz méter magasra csapott, és ismét nappali világossűgot teremtett a területen. A detonáció megfőzte a lőszert a gépekben és fényes csóvával lőtte az égbe, repeszekkel borítva be a közelben álló helikoptereket. A Herkulesben már a felszállásra készülődtek, a gép tele volt üzemanyaggal és a Delta kommandósaival, akik most kétségbeesetten próbálták elhagyni a tűzgolyóvá váló repülőgépet. Nem mindenkinek sikerült. A lángoló Herkulesben öten égtek bent, a rázuhanó helikopterben hárman.

Teljes kudarc

Az egyetlen opció a gyors távozás maradt. Az amerikaiak elengedték az iráni foglyokat, hátrahagyták a helikoptereket, és a még lángoló roncsokban a holttesteket, majd a szállítógépekkel visszarepültek a Maszíra-szigetre. Az iráni hadsereg csak két órával az utolsó amerikai gép távozása után értesült arról, hogy idegen erők tartózkodtak az országban.

Gyorsabban jutott el a kudarc híre a Fehér Házba. Jimmy Carter elnök megdöbbenve vette tudomásul, hogy Amerika elit terrorelhárító alakulata nyolc katonát, hét helikoptert és egy Herkulest veszített úgy, hogy nem is találkozott az ellenséggel. A gyors evakuálásban ráadásul olyan dokumentumok maradtak a helikopterekben, amelyek felfedték a Teheránban tevékenykedő CIA-csapatot. A kudarc teljes volt.

Az amerikai hadvezetés újabb mentőakciót szervezett, ez lett volna az „Operation Credible Sport”, de erre már nem került sor. Az amerikai túszokat az irániak 444 napos fogság után 1981. január 20-án engedték szabadon, pár perccel azután, hogy a leköszönő Jimmy Carter átadta az elnöki hivatalt Ronald Reagannek.

(Forrás: USA Today, The Atlantic, The History of the CIA)

Tovább:
A legfrissebb cikkekhez
A rovat legújabb cikkeihez
A beszláni túszdrámáról szóló cikkünkhöz