Egyszerű ötletből montázsolt különleges képet egy szicíliai tanárnő.

Marcella Giulia Pace olasz tanárnőnek mindig is szenvedélye volt a csillagászat. Idővel olyan szintre jutott az asztrofotózásban, hogy egy képét a NASA a nap csillagászati fotójává választotta, majd a tekintélyes Astronomy Photographer of the Year díjra is jelölték.

A legnagyobb ismertséget azonban egy több mint tíz év után összeállt sorozata hozta el neki: 48 színárnyalatban fotózta le a Holdat, majd egymás mellé illesztette a képeket.

„A járvány idején bőven jutott időm a régi képeimet tanulmányozni – mondta a My Modern Metnek. – Akkor határoztam el, hogy összegyűjtöm az összes, már digitális kamerával készített teliholdfotómat. Kiválasztottam a 48 legszínesebbet, amiket a Hold kelésekor vagy nyugtakor fotóztam, vagy amikor a légköri szórás különös színezést okozott.”

Tehát a végeredmény több mint tíz év után lett meg, de Pace hangsúlyozza, hogy közel sem kell ennyi idő – valójában egy nemrég, holdkelte idején készített sorozatában látható minden szín, ahogy a légkör különböző rétegein áthaladó Holdat látjuk.

A 2020 novemberében a NASA által a nap asztrofotójának választott képéért a mai napig kap bókokat a világ minden részéről. Ugyanakkor korántsem csak a Holdat fotózta: készített képeket a Napról, napkoronáról, szivárványról, különböző napfelkeltékről, úgyhogy bőven megéri szétnézni a honlapján.

Ez is érdekelhet:

Így néz ki a Hold örök sötétségbe burkolózott része

Elküldte első képeit a Holdról a Vikram indiai leszállóegység.

A Nemzetközi Űrállomásról például ilyen egy holdfogyatkozás

Az egyik legfeltűnőbb égi jelenség az űrből is legalább annyira látványos.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Az Oscar-jelölésekkel kitömött Bűnösök rendezője tényleg feltámaszthatja az X-aktákat

A Resident Evil 2 rendezője elátkozta azokat az arcokat, akik elspoilerezik a Requiem történetét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve