Keanu Reeves, azaz Hollywood legjobb arca a minap Stephen Colbert esti show-jának vendége volt, ahol a házigazda egy minikvízzel készült a számára.

Ebből többek között kiderült, hogy a színész irtózik a pókoktól, amitől csak még szimpatikusabb lett a szemünkben, illetve elmondta azt is, hogy élete során két sztártól kért csak autogramot, és mindegyiknek egészen jó sztorija van.

Először Lou Reedet nevezte meg, de gyorsan hozzátette, hogy a rockzenész autogramjára nem neki volt szüksége, azt az egyik ismerősének kérte, és mivel nem volt nála semmi olyasmi, amire az autogramokat szokás kérni, ezért a sztár egy kis darab papírra írta le a nevét egy golyóstollal. Ezt egyébként Keanu ki is hangsúlyozta, hogy a zenész tényleg csak annyit írt le, hogy Lou Reed, aztán már ment is tovább.

Mielőtt Colbert rátérhetett volna a következő kérdésre, Reeves azt is megosztotta vele, hogy egy alkalommal saját magának is kért szignót egy másik sztártól, aki nem más volt, mint a huszadik század egyik legfontosabb humoristája, George Carlin, akivel a színész a Bill és Ted zseniális kalandja című 1989-es vígjátékban forgatott együtt.

Ez az autogram pedig egyáltalán nem volt annyira snassz, mint Reed esetében, Carlin ugyanis a következőt írta neki:

Kedves Keanu, baszódj meg!

A színész azt hitte, hogy a kedves üzenet csak neki szól, de később megtudta, hogy Carlin általában ezzel szokta köszönteni azokat, akik autogramot kérnek tőle.

A beszélgetést itt megnézheted:

A zseniális George Carlinról egyébként nem rég közöltünk cikket:

„Rohadtul elegem van a környezetvédőkből!” – Tíz idézet a zseniális George Carlintól, ami felnyitja a szemed

Lassan 14 éve, hogy itt hagyott minket, de a megmondásai most aktuálisabbak, mint valaha.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A locsolkodás után is lesz mit csinálnod a héten

Felismered, ki van a napszemüveg mögött? Mindjárt kiderül!

Kijelenthetjük, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt 19 éves lányával sem lehetne ijesztgetni senkit

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés