Nem cukrozzuk: a Rick és Morty egyszerűen zseniális. Nem csoda, hogy a kultikus animációs sorozattal kapcsolatban már régóta rebesgetik, hogy az alkotók erősen gondolkodnak egy egész estés különkiadáson.

Dan Harmon és Justin Roiland, a széria két atyja – az utóbbi egyben Rick és Morty eredeti hangja – nem igazán kényeztetik el a fanokat információkkal, már ha a pletykált mozival kapcsolatos konkrétumokról van szó, de most befutott egy olyan hír, amivel kapcsolatban nagyon szeretnénk hallani tőlük valamit.

Egészen pontosan ezt:

Csak a holttestünkön keresztül!

És hogy miért kellene nekik nagyon gyorsan fellőni az internetre ezt a rövid, de velős közleményt? Azért, mert Zack Snyder egy interjúban kijelentette, hogy szívesen megrendezné a Rick és Morty-mozifilmet.

Az ezzel kapcsolatos érzéseimet a következőképpen tudom összegezni:

A kétezres évek elején egyébként még nagyon nem úgy tűnt, hogy Snyder egyszer majd kínosabb lesz, mint egy esküvőn ellőtt véletlen fing.

A Holtak hajnala például nagyon menő volt, a 300 szintén, és a Watchmennel sem voltak nagy bajok. Most már persze tudjuk, hogy az első sikerét George A. Romerónak és James Gunn-nak, a másodikat Frank Millernek, a harmadikat pedig Alan Moore-nak és Dave Gibbonsnak köszönhetjük.

Az első olyan film, amiben már csak és kizárólag Snyder tehetsége dolgozott, az Álomháború című mozi volt, aminek szerintem csak azért kúszhatott fel 6.0-ra az IMDb-értékelése, mert a Snyder-fanok szétbombázták tízcsillagos minősítésekkel a film adatlapját. A Sucker Punch olyasmi, amit az emberi agy a lehető leggyorsabban igyekszik kötörölni a hosszútávú memóriából.

Pont arra volt csak jó, hogy a nézők elgondolkodjanak, hogy talán mégsem Snyder lesz a kétezertízes évek legnagyobb rendezőcsillaga, de ekkor már késő volt, mert a Warner megtette emberünket a DC akkoriban beindított filmes univerzumának fejévé, a többi pedig már történelem.

A pózolás, az nagyon megy.

Kiderült, hogy Snydernek nincsen humora és egyszerűen nem tud mit kezdeni az emberi érzelmekkel. Persze, a videoklipes esztétika, a lassítások és a pózerkedés továbbra is ment, mintha muszáj lenne, csak éppen a Bay-féle rendezők elkezdtek szépen lassan kimenni a divatból, a közönség pedig megtanulta, hogy nem attól lesz feszültség a vásznon, hogy szuperlassításban repülnek a golyók.

Zack Snyderrel közben történt egy szörnyű családi tragédia, ami miatt ott kellett hagynia Az Igazság Ligája forgatását, és nem csodálkoznánk, ha valaki egyszercsak azzal állna elő a Warnertől, hogy a kreatívok igazából megkönnyebbültek, amikor végre levehették őt a projektről.

A DC világának rajongói közben nem akartak mást, mint azt, hogy végre a kedvenceikről is a Marvel-hősök filmes megjelenéseihez fogható alkotás szülessen, Az Igazság Ligája mozis változata viszont echte rossz lett, és ezzel a kijelentéssel nem igazán szokás vitatkozni, már csak azért sem, mert a film befejezésére felkért Joss Whedonról meg az derült ki, hogy egy igazi féreg.

Cyborg addig játszotta az igazság harcosát, hogy a jelek szerint frankón kirúgatta magát Hollywoodból

Ez a srác azt hitte, bárkit el tud takarítani, aki szerinte gyökér. Nos, nem.

Snyder közben szépen lassan visszatért a közéletbe, és rájött, hogy okosan elhintett nyilatkozatokkal baromi jól lehet hergelni az internet népét. Azt például egy online petíció számlájára szokás írni, hogy a Warner végül felkérte Snydert, hogy a sikerületlen mozis verzió után csinálja meg a saját rendezői változatát Az Igazság Ligájából, ami végül az HBO Maxen – nálunk az HBO Gón – kötött ki. (Sokak szerint inkább azért jöhetett létre a Snyder-vágás, mert kellett valami eladható az HBO Max nyitókínálatába.)

Szóval a négyórás Snyder-cut befutott és a legnagyobb dicséret, amit el tudok róla mondani, hogy tényleg jobban sikerült, mint Whedon változata. Vagyis, hogy egy rongyosra koptatott, de maximálisan ideillő közhellyel éljek: nem volt rossz, de a jó nem ilyen.

Az Igazság Ligája Snyder cutja sokkal jobb, mint a mozis verzió

Egy fillért nem tettünk volna arra, hogy a Justice League Snyder vágása tényleg jobb lehet, mint a mozikba került verzió. Pedig jobb, és Joss Whedon tényleg elcseszte a bulit.

Aztán a rendező visszatért a zombifilm műfajához, ami annak idején kilőtte őt a sztratoszférába, és őszintén mondhatom, hogy szívből drukkoltam neki, hogy most aztán tényleg cáfoljon rám és mutassa meg, hogy nem szabad őt leírni. A hype-ot még ő maga is fűtötte olyan nyilatkozatokkal, mint például amikor kijelentette, hogy aki megnézi az A halottak hadseregét, az egyből a tutit kapja, nem valami megbarbarizált szart, utalva ezzel Whedon elcseszett Az Igazság Ligája-változatára.

Annál kínosabb, hogy a Netflixen bemutatott moziról sokaknak nem éppen a tuti jutott az eszébe. Ha A halottak hadserege olyan lett, amilyennek azt Snyder akarta, akkor emberünknek tényleg nem kellene nagyjátékfilmekkel kínlódnia, amikor tök jól elvolt videoklipekkel és reklámfilmekkel a kilencvenes években.

Ez is ő volt pl.:

Ami még annál is irritálóbb, hogy Snyder képtelen egy élvezhető filmet letenni az asztalra, az az, hogy továbbra sem hagyott fel a rajongók izgatásával. Folyamatosan úgy bombázza különböző sértődött nyilatkozatokkal a mindenre kész fanokat, mintha újabb és újabb petíciókkal akarna nyomást gyakorolni a Warnerre. Az Álomháború rendezői változatáról is beszélt korábban – az ég irgalmazzon nekünk! –, meg arról is, hogy annak idején ő megírta a 300 második részének forgatókönyvét, de a csúnya Warner nem engedte neki, hogy azt megrendezze.

És akkor elértünk a jelenbe, amikor Snyder arról beszél, hogy szívesen megrendezné a Rick és Morty egészestés változatát.

Csoda, ha erre a hírre összeugrik az ember gyomra?

Kedvenc animációs sorozatunk ugyanis csupa kreativitás, csupa ötlet, humor, érzelem és filozófia, Snyder pedig többször is bebizonyította az elmúlt 17 évben, hogy ezek közül egyik sem az erőssége.

Szóval, légyszi, ne!

Ez is érdekelhet:

Bo Burnhamből még nagy ember lesz, meglássátok!

A srác tökegyedül hozott össze egy olyan alkotást, hogy röhögve fogsz rajta zokogni.

Már meg is nézheted a Rick és Morty ötödik évadának első két percét

Nem kezdődik túl jól az új széria hőseink számára.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kívülről fújod a Reszkessetek, betörők!-et? Biztos? Teszteld!

Mennyire mennek az évszámok? Ebből a kvízből kiderül

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

További cikkeink a témában