Nekünk sajnos még sokat kell várnunk az utolsó évadra, ám a Sansa Starkot alakító színésznő, Sophie Turner és a többiek számára a tél már elkezdődött, a stáb ugyanis már gőzerővel dolgozik. Néhány információmorzsa pedig nekünk is jutott. Ettől azonban csak még nehezebbé vált a várakozás.

Sophie Turner a Hollywood Reporter számára adott egy hosszabb interjút, amiben kifejtette, hogy véleménye szerint a sorozat rajongói nem lesznek mind elégedettek a végkifejlettel. Ebből arra következtethetünk, hogy a finálé valóban keserédes lesz, ahogyan azt George R.R. Martin már régen beígérte.

„Néhányan elégedetlenek lesznek, ebben biztos vagyok, mivel azt akarják, hogy bizonyos szereplők bizonyos helyeken kössenek ki a végén.”

A színésznő azt is elárulta, hogy a forgatókönyv végigolvasása érzelmileg kifacsarta az egész stábot. Az utolsó szavak felolvasása után mindenki könnyezni kezdett, majd álló ovációban törtek ki. Ezek alapján tehát hihetetlenül érzelmes végkifejletre van kilátás.

„Még most is libabőrös leszek, ha rágondolok. Teljesen lesokkolt. Szomorú volt, de közben hihetetlen büszkeség is volt bennünk. Ekkor realizáltuk, hogy megcsináltuk”

– mesélte Turner, hogy milyen érzelmek kavarogtak benne a forgatókönyv közös elolvasását követően. Ezek tükrében számunkra most hihetetlenül távolinak tűnik 2019, amikor végre mi is megtudhatjuk, ki lett Westeros végső uralkodója.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha már a BAFTA-botrány miatt ennyire téma lett a Tourette-szindróma, mutatunk valami szépet

Az álhírek veszélyére figyelmeztető társadalmi célú hirdetéseket vezetnek be a romániai médiában

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
37% +10 éve