Úgy volt, hogy a film elkerüli Magyarországot, de nem teljesen.

A Cinefesten volt szerencsénk látni a The Lighthouse-t, amiben Robert Pattinson akkorát alakít Willem Dafoe mellett, hogy ha nem Joaquin Phoenix kapná az Oscart teljesen biztosan a Jokerért, akkor szívbaj nélkül kiutalnánk neki egyet. Úgy volt, hogy a film nem lesz látható itthon nagyvásznon többet, de most kiderült, hogy két vetítésre mégis engedélyt adtak, így te is megnézheted moziban ezt a rettentően nehéz, egyáltalán nem nézőbarát, mégis brutálisan jó filmet, amit nehezen felejt el az ember.

Az Art Mozihálózat ugyanis két vetítésre megszerezte A világítótornyot, Kovács Gellért Filmszerész, a Player oszlopos tagja pedig Filmszerész Filmklubjának keretein belül október 25-én este 8-kor a Művész Moziban, október 26-án pedig a Puskinban lehet beülni erre a 4:3-as arányú, fekete-fehér, súlyos menetre. Ha úgy érzed, készen állsz rá, akkor csapj le a jegyekre, amíg még vannak. A Művész vetítésére itt, a Puskinéra pedig itt tudsz venni belépőt. A Művész mozis vetítés után beszélgetés is lesz, ha ez is vonz, érdemes inkább oda foglalni jegyet.

Mi imádtuk a filmet, ha nem olvastad kritikánkat, akkor most megteheted.

Gyakoroljuk a mondatot: Robert Pattinson, Oscar-díjas színész

A Cinefesten láttuk a The Lighthouse-t, ami nehezebben emészthető, mint egy zacskó százas szög, de oda üt, ahova köll, és ebben Robert Pattinson zseniális játékának nagy szerepe van.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Klausztrofóbiások nagyon nem fogják szeretni ezt a horrort

Ő nem Homer Simpson, csak hasonlít rá, és magára is varratott több mint 200 szereplőt a sorozatból

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve