"Spicli" - nevet rá Villanelle a halálra ijesztett korrupt rendőrfőnökre. "Meg fog ölni?" - kérdi az. A nő nevetve kifigurázza, játékosan rábólint, majd komolyabbra fordítva a szót előrehajol: "De előbb szexre használom."

A rendőrfőnök értetlenül néz, Villanelle elneveti magát. Pár másodperccel később a férfi alkudozni kezd: "Rengeteg pénzem van." Nem jön be, mert: "Nekem is." Aztán: "Gyerekeim vannak." Erre: "Nem akarom a gyerekeit."

A rendőrfőnök tovább próbálkozik: "Úgy értem, gyerekeim, akikről gondoskodnom kell." Végül Villanelle: "Ohh, hát majd a gyász összehozza őket."

Bocs a spoilerért, de a sorozat nagy egészéből nem lőttem le vele túl sokat, viszont annál inkább megmutatja, hogy mitől is olyan jó a Killing Eve, amihez egész találó a Megszállottak viadala cím is, de az egyértelmű áthallás miatt én kerülném.

A Killing Eve tehát azt csinálja, hogy olyan zsánereket köt össze zseniálisan, amik korábban külön fejlődtek. Egyszerre egy stílusos fekete komédia, egy végletekig számító kibogozhatatlan kémfilm, egy feszült pszichológiai dráma, sőt egy érzékeny leszbikus románc is.

Az egészet pedig szándék szerint Eve és Villanelle ellentétpárosa fogná össze. Eve, a csak a munkájának élő, az adott ügyet a szakmai fegyelemnél is előrébb helyező nyomozó archetípusát hozza.

Vele áll szembe a nagylábon élő, válogatott módszerekkel, kéjjel, szinte csak poénból gyilkolgató Villanelle, aki bár mástól kapja az egymáshoz alig kapcsolódó megbízásokat, de a kivitelezésnél mindig a maga feje után megy.

A sorozat fele az ő kettejük macska-egér játékáról szól, közben aztán finoman elkezd szorosabbá válni a kapcsolat közöttük. Majd a lélektani szál is egyre erősebb lesz, a szociális, illetve antiszociális kapcsolataikon keresztül pedig a mélyebb okaikba is betekintést nyerünk, de azért kellőképpen rejtélyes is marad mindvégig a széria.

Nehéz eldönteni, hogy a Sarah Oh által alakított Eve karakterét írták laposabbra, mint a Jodie Comernek jutott Villanelle-t, vagy Comer játszik nagyot a hálás szerepben, de valószínűleg mindkettő egyszerre.

A pszichopata szerep Comernek szuper lehetőséget ad, hogy bebizonyítsa, hogy az érzelmek végtelen sorát el tudja játszani akár egy jeleneten belül. Hol véresen geci, hol szuperérzelmes, másutt durván kegyetlen, de a kislányt is be tudja adni, majd rögtön rögtön hidegvérrel gyilkol és így tovább. (Oké, kicsit beleszerettem én is, ahogy a sorozaton belül szinte mindenki, aki közelebb került hozzá.)

Akárhogy is, egyértelműen ő lesz a sorozat ásza, és nehéz őt látva Eve-nek drukkolni, pedig pont az volna a lényeg, hogy a másik miatt ne tudjunk odaállni egyikőjük mellé se igazán.

Az évad második felében kicsit laposabbá válik a történet, bejön erősebben a titkosügynökös szál. Még Oroszországba is elmegyünk - feltehetően az aktualitás kedvéért. A klasszikus minden mindennel összeér trükkjével, hogy valójában simán lehet, hogy Eve és Villanelle felett ugyanaz az ember áll...

De nem kell megijedni, nem esünk át a lónak erre a bizonyos oldalára, és visszakanyarodunk a két főhőshöz, akik végül biztosan hozzák le az év egyik legállatabb zárójelenetét.