Onnan nézve, ahol mi állunk, eddig az év zenei botránya a Kneecap nevű ír raptrió kitiltása Magyarországról. A srácok a Szigeten léptek volna fel, de ez most már biztosan nem fog összejönni.

A kitiltás oka, hogy a magyar kormány szerint a Kneecap által képviselt antiszemitizmusnak nincs helye Magyarországon, hiszen a zsidó közösségek elleni izgatás nemzetbiztonsági kockázatot jelent. A döntést megelőzően egyébként több civil szervezet és művész is tiltakozott a koncert ellen, sőt, az óbudai önkormányzat is egyértelműen állást foglalt, kijelentve, hogy nem látják szívesen az együttest a kerületükben.

A Kneecap soha nem rejtette véka alá, mint gondol a világról és ilyen tekintetben a trió tagjai legalább annyira aktivisták, mint művészek. A briteket például erősen ír nacionalista dalaik szövegeivel bosszantották fel, majd a gázai konfliktus fellángolása után határozottan kiálltak a palesztinok mellett. Ezt persze meg lehet tenni finomabb és durvább eszközökkel, a srácok viszont egyáltalán nem akartak finomkodni.

Fellépéseiken Hezbollah-zászlót lengettek, Izraelt háborús bűnösnek nevezték, illetve azokat az országokat is elítélték, melyek a konfliktusban a zsidó állam mellé álltak. Végül ez vezetett a kitiltáshoz, mely döntést nemcsak a Sziget szervezői kifogásoltak, mondván, hogy az kedvezőtlenül tüntetheti fel Magyarországot nemzetközi szinten, de a Kneecap maga is megszólalt. Válaszukban felháborítónak nevezték, hogy egy olyan ember tiltja ki őket az országából, aki hetekkel korábban hősként fogadta Izrael miniszterelnökét. A Facebookon közzétett válaszukban nem válogatták meg a szavaikat, mondandójukat ezzel zárták: Fuck Viktor Orban.

A botrány miatt utólag is komoly aktualitást nyert egy film, ami itthon az HBO Max kínálatában található meg július 4. óta. A Kneecap című mozi az együttes felemelkedésének és botrányainak igaz történetét dolgozza fel, melyben a banda tagjai saját magukat alakítják. Sodró lendületű, helyenként provokatív és kaotikus, de szívből jövő és humoros mozi, amely egyszerre zenés biopic és társadalmi szatíra.

Mi azt tudjuk javasolni, hogy nézd meg magadnak, hogy ne csak más véleményét szajkózd!

Ez is érdekelhet:

A héten végre az 58 éves Nicole Kidman erotikus thrillerje is megérkezik streamingre

Ezek a hét legjobban várt filmjei, melyeket most már otthon ülve is élvezhetsz.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés