A Vörös veréb elég ritka példány. Nagyon szép madár, rengeteget csiripel, gyönyörűen énekel, de tulajdonképpen elég gyorsan rájössz arra, hogy fogalma sincs, miről beszél. Nagyon vártuk, hogy elérkezzen, hiszen Budapest adta a kalandjaihoz a hátteret, ami milyen meglepő, ezúttal többnyire tényleg Budapestet alakítja, és szinte kötelező jelleggel Moszkvát is, de sebaj, hiszen a két város nagyjából takkra megegyezik abban, hogy minden totálisan lepukkant, legyenek azok akár külső, akár belső terek, a film Budapestje nem ápol jó viszonyt a fejlődéssel.

De az tulajdonképpen nem is annyira érdekes, hogy minden budapesti lakás úgy néz ki belülről, mintha a ’70-es évek után nem nyílt volna három IKEA a fővárosban, és ha ezekben a szigorúan hagyományőrző, már-már tájház-jellegű lakásokban nem LED-tévén néznék a Szerencseszombatot, mint ahogy bármilyen is furcsa, de megteszik a filmben. Bár az is nagyon furcsa, hogy ezt bárki megteszi az életben is. Az az érdekes, hogy mennyire mást ígért a Vörös veréb, mint amit végül adott.

Nézzük tehát a film rövid leírását. Dominika Jegorováról sok minden elmondható. Odaadó gyermek, aki bármi áron megvédi édesanyját. Prímabalerina, aki testileg és lelkileg is a végsőkig feszítette korlátait. Mestere a csábításnak és a manipulálásnak. Amikor a karrierje végét jelentő sérülést szenved, bizonytalan és sötét jövő dereng fel Dominika és anyja előtt. Így lesz a lányból könnyű préda a Veréb Iskola, egy titkos hírszerzési szolgálat számára, akik kivételes fiatalokat tanítanak arra, hogy testüket és elméjüket fegyverként használják. Kiállja a szadista kiképzést, és belőle válik a legveszedelmesebb Veréb, akit a program valaha produkált. Dominikának most össze kell egyeztetnie új énjét azzal, aki egykor volt; nemcsak saját, hanem minden kedves ismerősének élete veszélyben forog, köztük egy amerikai CIA-ügynöké, aki minduntalan győzködi: ő az egyetlen ember, akiben a lány megbízhat.

Nézzük, ezzel szemben mi történik a filmben. Dominika egy életre lesérül, de anyja betegségét felhasználva előlép a lány nagybátyja, az orosz titkosszolgálat embere, aki egy remek lehetőséget ajánl a lánynak. Csőbe húzza, hogy végül a Verébképzőben köthessen ki, ahol a kemény és szadista képzés annyit tesz, hogy minden lánynak le kell tudni szopnia bárkit, illetve remekül szét kell tudnia tenni a lábait, és bár erre mindenki képes, Dominika egyáltalán nem teljesít jól. Nagyjából sehogy sem teljesít. Mégis valami mágikus oknál fogva elkezdik hangoztatni, hogy benne van minden remény és fantázia, úgyhogy menjen, és hálózzon be egy CIA-ügynököt. Mintha egy iskola legrosszabb diákját küldenék ki egy világversenyre, és veregetnék meg a tanárok egymás vállát, hogy na, ez most tényleg egy jó döntés volt.

Dominika megy, és Budapesten odasomfordál a CIA-s Nathaniel Nash mellé, akivel aztán kerülgetni kezdik egymást, és várod, hogy akkor jöjjön az a nagyon szexi rész, az, amelyikről annyit lehetett hallani, amelyik felfűti majd a hideg mozitermet, aztán lesz is szex, de csak egy, és az is olyan, hogy attól még egy átlagos szex is sokkal izgibb. Aztán Dominika elkezdi egy hatalmas kanállal kavarni a kakkanatot maga körül, annyira, hogy sem az orosz, sem az amerikai titkosszolgálat nem látja már át, hogyan is állnak a dolgok, de az biztos, hogy ha addig él is, elvégzi azt, amit rábíztak, kideríti, ki az amerikai kém az oroszok között. És bár erre a jóemberre már a film első öt percében teljes biztonsággal rá mersz mutatni, összesen 139 percben vergődnek a karakterek egyébként meglepően hangulatosan.

A Vörös veréb tényleg hangulatos, a színészei sem vallanak szégyent, csak két nagy bibi van vele: rettenetesen vontatott és egy minimálisan sem szexi. De akkor miért is kellene megnézni? Mert ebben a moziban vetkőzik először igazán Jennifer Lawrence? Igaz, de azért nem kell túl sokra számítani, egy mellvillantás, semmi több, de azért több, mint a semmi. Mert a sztori tényleg csavaros? Igaz, néha már annyira, hogy átlátni is nehéz, de valószínűleg azért, mert néhány csavarhoz túl gyorsan jutunk el, ezért nem is érezzük a súlyukat. Mert a világa eléggé magával ragadó? Ez is igaz, bár kissé bizarr, hogy az ember azt sem tudja, milyen korban jár, de néha mintha a szereplői sem, hiszen az ügynökök floppyn cserélnek bizalmas információt (ráadásul sok floppyn), a főhősnő pedig egy ultravékony laptoppal igyekszik elhitetni mindenkivel, hogy megnézi a hitelességüket, amelyen kb. USB-port sincs, de hát mindegy is.

A legnagyobb baj az egésszel, hogy bármennyire is okés, bármennyire is nézhető, jól eljátszott, és szerethető a világa, rettentően üres, rettentően zavaros, és rettentően nem szexis. Anger Zsoltot viszont öröm látni egy hollywoodi szuperprodukcióban, és tulajdonképpen Szabó Simont is, akin talán csak ebben az országban röhög visítva mindenki, amint feltűnik baltával faragott arcú testőrként, mert szinte várod tőle, hogy beszóljon Dominikának valami iszonyúan szexistát és prosztót. De ez sem történik meg. Mint ahogy nagyjából semmi más sem, amit korábban a film ígért. Jennifert viszont bármikor szívesen látjuk újra Budapesten. Akár a Vittulában is. Vendégünk egy bármire. Ha jobb filmet jön forgatni, akkor bármennyi bármire.