Egy 2018-as amerikai kutatás, melynek részletes publikációját úgysem fogod elolvasni, de azért belinkeljük, végre kiderítette, mi a hosszú házasság titka. Mi úgy sejtettük, hogy a humor, az őszinteség, a bizalom és a kommunikáció a legfontosabbak, de a jelek szerint a közös alkoholizálást is fel kell venni a listára.

A tanulmány megállapította, hogy azoknál a pároknál, melynek tagjai néha közösen öntenek fel a garatra, csökkentek a más kapcsolatokban vagy házasságokban megfigyelhető negatív hatások, úgy mint az elhidegülés vagy a szexuális élet kiüresedése. Ezt a megállapítást egy olyan vizsgálat előzte meg, melyben 2767 olyan párt vizsgáltak meg, akik átlagosan 33 évig éltek együtt. A kutatás összes alanya elmúlt 50 éves.

Azt is megállapították, hogy az alkalmanként elfogyasztott alkohol mennyisége a kutatás szerint nem igazán számít, az viszont igen, hogy a párok együtt isznak-e.

A pozitív hatás ugyanis csak akkor volt megfigyelhető, ha az alkalmankénti szeszelést a társak együtt követték el.

Hogy ne tűnjön úgy, hogy a kutatók szittyózásra bíztatnak, a kutatás egyik vezetője, Dr. Kira Birditt elmondta, hogy igazából nem biztosak abban, hogy az alkoholfogyasztás a fő ok a vizsgált pozitív eredmény tekintetében. Szerinte simán lehet, hogy a több szabadidős tevékenységet együtt végzők egyszerűen jobb házasságban élnek, bár azt nem tagadta, hogy a pozitív hatások kifejezetten az együtt piálóknál voltak kimutathatóak szignifikánsan.

Jól hangzik, de természetesen ezzel is érdemes óvatosan bánni. Akik túltolják, könnyen úgy találhatják magukat, hogy boldog házasság helyett idült alkoholizmust sikerült összehozniuk. Az meg nem annyira szép.

Ez is érdekelhet:

Ezért tök felesleges idegenekkel vitatkozni az interneten

Idegeneket győzködni a kommentszekcióban = fingfestés.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tuti, hogy ez a film lesz az év legjobb fekete komédiája!

AI segítségével hozzák vissza a tavaly elhunyt Val Kilmert egy készülő filmben, és már meg is mutatták, hogy fog kinézni

Placebo-koncert lesz a Budapest Sportarénában

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?
Hirdetés