Tökéletes kidolgozással és izgalmas építési technikákkal okoz örömteli órákat a Lego Icons középkori városa, melyben a vízimalomtól a kocsmáig minden van.

Visszatérő téma a Legónál a középkor, először 1978-ban vezették be Európában és egészen 1999-ig jelentek meg ilyen készletek. A korai középkori készletek közül egyértelműen a 375-ös sorszámú sárga vár, mely mostanra az elszánt gyűjtők célpontja lett. Ahogyan a kalózokat, úgy ezt a tematikát is újra elővette a Lego, most éppen egy kis városkát lehet összeépíteni az Icons sorozatú szettből.

Ez a készlet egy 2009-ben megjelent középkori piac szett újragondolása, méghozzá egészen elképesztő részletességig kidolgozva. Minden megépített épület szétnyitható, benne pedig különböző minifiguráknak igazán mozgalmas élettere van, akad benne kocsma, sajtkészítő, pajzsfestő műhely, magasan kiemelkedik belőle a szürke elemekből épült őrtorony, de ott a famegmunkáló és a szövőműhely is.

Nyolc különböző minifigurát tartalmaz a 3304 darabos készlet, benne pedig akadnak olyan állatok is, mint az ikonikus kecske vagy a mókus. Hogy könnyebb legyen visszarepülni a gyerekkorba, olyan játékfunkciók vannak benne, mint a működő daru és a vízimalom.

Ez is érdekelhet:

Ayrton Senna legendás versenyautójával nagyot dobbantott a Lego

1988-ban versenyzett a McLaren MP4/4-gyel a brazil pilóta.

Természettudományi múzeumot lehet építeni a Lego legfrissebb szettjéből

Vannak benne vicces jelenetek és játék, de ez a háromszáz eurós Lego felnőtteknek szól.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés