Három magasba nyúló árbóca körül tíz vitorla sorakozik, az Endurance korának legerősebb fából készült hajója volt. Ehhez mérten monumentális méretű és masszív kiállása van a Lego Icons szettjének is.

Voltak vannak és bizonyára lesznek is olyan hajós készletek a Legónál, melyek valóban úsznak a vízen. Az Endurance azonban teljesen más, ez egy lenyűgözően részletes trófea, mely mögött ott van a felfedezés és a kaland története.

1912. december 17-én még Polaris néven bocsátották először vízre a 44 méter hosszú és 7,6 méter széles hajót, melyen nemcsak vitorlák voltak, hanem egy 350 lóerős gőzgép is, hogy szélcsendben is biztos legyen a haladás. Ezzel a nagy és erős vitorlással 1914. augusztus 6-án hajózott ki Sir Ernest Shackleton, a brit felfedező, hogy az angliai Plymouthból néhány megállóval eljusson az Antarktiszra.

Egy hónappal később, 1915 januárjában erős jégzajlás közé keveredett a hajó, ezért a haladás egészen addig meglassult, amíg egy szélvihar nem könnyítette meg a legénység dolgát. Nem sokkal később viszont az Endurance jégbe fagyott, október 27-én összetört és elsüllyedt. Mivel időben elhagyták a hajót, ezért a teljes legénység megmenekült. Az Endurance roncsa azóta is vízszintesen, érintetlenül fekszik a tenger fenekén.

Nyolcvan centiméter hosszú és 3011 elemből áll a Legóból épült Endurance.

Ez a készlet már ott lehet a karácsonyfa alatt, hiszen december elejétől bárkinek elérhető lesz, aki kicsenget érte 110 ezer forintot. A kezdeti időszakban az Endurance mellé ajándék szettet (GWP) is adnak, melyből azt a mentőcsónakot lehet megépíteni, amivel Sir Ernest Shackleton és Frank Hurley fotós hagyták el a hajót.

Ez is érdekelhet:

Fantasztikusan részletes a Lego cápás készlete

Igazi kultuszfilm előtt tisztelet ezzel a készlettel a Lego.

Természettudományi múzeumot lehet építeni a Lego legfrissebb szettjéből

Vannak benne vicces jelenetek és játék, de ez a háromszáz eurós Lego felnőtteknek szól.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kívülről fújod a Reszkessetek, betörők!-et? Biztos? Teszteld!

Mennyire mennek az évszámok? Ebből a kvízből kiderül

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

További cikkeink a témában