Tinifilm is, meg nem is, vígjáték is, de mégis nagyon dráma, szóval nehéz meghatározni, mi is ez a mozi, de az biztos, hogy rég láttunk már ilyen jó filmet. Szóval a címben feltett kérdésre a válasz: lehet, ha okosan kezelik.

A Me and Earl and the Dying Girl főhőse Greg (Thomas Mann), aki csak túlélni szeretné a középiskolai éveket, míg mindenki egy bizonyos csoporthoz tartozik a suliban, ő ügyesen kibekkeli az egészet azzal, hogy úgy tesz, tulajdonképpen mindenhová tartozik. Fura gyerek egyébként ő, szociológus apja (Nick Offerman) a klasszikus filmek iránti szeretetet nevelte belé, és egyúttal haverjába, Earlbe is, ezért a két srác mindig minden klasszikusból leforgat egy saját, olcsó, kitekert verziót. Eddig még lehetne egy fiataloknak szánt Tekerd vissza haver is ez az egész, de itt jön a csavar, az a pont, amiért rettenetesen lehet tisztelni ezt a mozit.

 

Az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni címe ugyanis hogy-hogy nem három szereplőt említ. Igen, a csaj is itt, van, aki a cím szerint meg fog halni, a leukémiás Rachel (Olivia Cooke), aki ha akarja, ha nem, megkapja magának kényszerhaverként Greget, mert a srác anyja azt akarja, hogy haverkodjanak. És innen nem egy csöpögős, egymásba szeretős sztori veszi kezdetét, hanem az utóbbi évek egyik legintelligensebb, legszívhezszólóbb vígdrámája, ami egyben leborul a filmkészítés nagyjai előtt, de egy olyan művel, ami bátran léphet be abba a klubba, amelyben a kultfilmek buliznak reggeltől reggelig.

Itt ugyanis minden egyes színész minden egyes karaktere egyéniség, a sztori pedig egyszerre szólítja meg a tiniket és a felnőtteket, akik utáltak tininek lenni. Az sem baj, ha közben megkérdőjeleztél mindent magad körül, ha te sem hiszed azt, hogy az a sokat emlegetett Isten nevezetű lény tudja, hogy mit csinál. Az Én, Earl…-ben az a jó, hogy képes úgy működni tinifilmként is, hogy embertelen mélységei vannak a felnőttek számára is. Egyszerre aranyos, vicces és kegyetlen, egyszerre mese- és életszerű, reményteli és reményvesztett, és ilyet bizony nem is tudom, mikor láttunk utoljára, ha láttunk egyáltalán.

Fura figurákkal, derűsen beszél az élet legértelmetlenebb történéséről, egy fájóan korai súlyos betegségről, és annak méltósággal való kezeléséről, csodálatos képekkel, pazar zenékkel, Thomas Mann fantasztikus játékával, sok röhögéssel, meglepően agyas módon. Alfonso Gomez-Rejon Sundance-kendvenc filmje telitalálat. Biztosan ott lesz a helye az év legjobbjai között.

9
  • Egyszerre vicces, drámai és gyomorba vágó
  • Nagyon intelligens módon kezeli a felfoghatatlan és értelmetlen problémát
  • Tökéletes tinifilm, ami nem tiniknek szól

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon