Mert ez egy olyan horrorfilm, ami tulajdonképpen gyerekeknek készült. És mikor is láttunk ilyet utoljára, ami még minőségileg is magasabbra tette a lécet? Nagyjából a Szörnyecskék idején.
Persze hiba lenne azt állítani, hogy a Goosebumps megközelíti Gizmóék kedves kis fosatós kalandjait, de az biztos, hogy valamiért a filmipar nem nagyon köp ki magából olyan rémisztgetéseket, amelyek fiatalabbak számára lehetnek meghatározó élmények. A Libabőr legalább megpróbálkozik azzal, hogy a mostani gyerkőcök is átéljenek valamit abból, amit mi még gyerekkorunkban kaptunk a kölyökhorroroktól, és az a helyzet, hogy elég jól is teljesíti a küldetését.
A történet szerint egy kisvárosban járunk, ahová új srácként beköltözik Zach, majd rövid úton ráébred, hogy az egyébként cuki szomszéd csaj, Hannah faterja tulajdonképpen legendás horroríró, R. L. Stine a neve (Jack Black), és kifejezetten utálja, ha Stephen Kinghez hasonlítgatják. Stine házában akad egy polc, amin furcsa, lelakatolt könyvecskék pihennek, egyszer azonban ezek a könyvecskék felnyílnak, és kiderül, hogy mindaz, ami bennük szerepel, valósággá válhat és válik is. Stine, Zach és Hannah pedig elindulnak, hogy megfékezzék az őrületet.
Nyilván nem lesz véres és hullahegyekkel tarkított ez a harc, annyira családbarát a Libabőr, hogy még a szörnyek közül is egy óriás sáska okozza a legnagyobb félelemfaktort, mert hát ki a fene félne komolyan gonosz kertitörpéktől, vagy egy tornacipős farkasembertől? Jack Black olyan, mint bármikor, nyilván azt hozza, amit elvárnak tőle, finom ripacskodást, de hát ritkán fizetik őt meg másért.
R. L. Stine-ról egyébként tudni kell, hogy nem kitalált karakter, mint ahogy a Libabőr-sorozat sem az, egy valós Stine valós agyszüleményei ezek (itthon is kaphatóak a Libabőr-kötetek), ügyes körítéssel tálalva, nagyjából best of-jelleggel, amihez szinte kötelezően adódik egy szerelmi szál, egy kedvelhető, bátor főhős, egy idegesítő, de többségében vicces srác, jó csajok, és még némi leheletkönnyű dráma is. Szép és jó mindez, de azért picit mégis kevés, annak ellenére is, hogy tulajdonképpen a poénok is a helyükön vannak. Nem lesz belőle nemzedéki klasszikus, de egy laza mozis hullámvasútnak tökéletes. Állítólag már előkészületben van a folytatása. Az a Goosebumps szerencséje, hogy már nagyon régóta nincs a műfajban semmi, ami jobban sikerült volna nála.
Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
