III. Károly kiszór némi lovagi és dámai címet, így A sötét lovag rendezője hamarosan Sir Christopher Nolanként mutatkozhat be.

A brit uralkodó a tegnapi napon hirdette ki, hogy az Oppenheimer című filmjéért az Oscar-díjat is bezsebelő rendezőnek lovagi címet adományoz.

Ezzel még nincs vége a Nolan családot ért megtiszteltetéseknek, ugyanis a direktor felesége, Emma Thomas, aki producerként szintén közreműködött az Oppenheimer sikerében, meg fogja kapni a dáma névelőtagot.
Christopher Nolan és felesége a Vanity Fair hivatalos Oscar-afterpartyján

III. Károly egy harmadik szórakoztatóipari szereplőt is a kegyeibe fogadott, ugyanis Nolanék lovagi, illetve dámai kinevezéseivel egy időben a Netflix társelnökének, Ted Sarandosnak a brit birodalom rendjének tiszteletbeli parancsoka címet fogja adományozni.

Sarandos nem brit állampolgár, vagyis őt nem lehetett lovaggá ütni, az említett címet azonban külföldiek is megkaphatják.

(Forrás: Deadline, főkép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A Lego levélben kérte az egyik amerikai rendőrkapitányságot, hogy ne használják a minifiguráik fejeit

Kaliforniában egy jogszabály okozott némi zavart. Akkorát, hogy még a Legónak is közbe kellett lépnie.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés