Til Schweiger nemcsak Németországban sztár, de többek között például a Becstelen brigantyk című Tarantino-remekműnek köszönhetően az egész világon ismert az arca.

Most pedig mutatunk valakit, akit ezzel szemben nem valószínű, hogy ismersz, és aki nem más, mint Til 26 éves kislánya, Luna, aki ezen a héten a Manta, Manta: Padlógáz! című moziban szerepel együtt apucival.

Luna anyukája Dana Carlsen amerikai modell, ami meg is látszik rajta, és ha szabad ilyet mondani, szerintünk ő a legszebb Til és Dana három közös lánya közül. A Schweiger családban egyébként négyen vannak testvérek, a legidősebb fiú, Valentin, az első lány, Luna, majd Lilli és Emma, és Til nem kevés energiát tesz abba, hogy mind a négyen színészként érvényesüljenek. Ezen igyekezet olyan filmekben érhető tetten, mint a 2007-es Keinohrhasen, majd ennek folytatása, a Zweiohrküken című filmek, melyekben mind a négy testvér játszott apjuk rendezése alatt.

A Schweiger családi vállalkozás legfrissebb darabja egy igazi nosztalgiatrip, a Manta, Manta című film ugyanis a kilencvenes években hatalmas sikert könyvelhetett el Németországban, és még nálunk is akad olyan filmkedvelő, aki emlékszik rá. Tilnek ez volt az első nemzetközi sikere, a folytatást pedig már rendezőként is jegyzi, így jó szokásához híven benyomta rá az egyik gyermekét. Luna nemcsak valami névtelen statiszta a háttérben, még a plakáton is szerepel, és a trailerben is jut neki néhány másodperc.

Az már a kedvcsinálóból is lejön, hogy a német filmipar nem keveset tanult az autós akciójelenetekről a Cobra 11-nek köszönhetően, de hogy ezek mellé sikerült-e egy jó filmet is kanyarintani, az már nem annyira biztos, az 1200 nézői szavazat alapján összeállt 2,8-as IMDb-pontszám legalábbis nem kecsegtet túl sok jóval.

No de vissza Lunához, aki először 2007-ben, azaz kilencévesen állt a kamera elé a már említett Keinohrhasen című moziban (nálunk Fülenincs nyúl címmel forgalmazták). A hölgy egyébként amellett, hogy az apja filmjeiben játszik, elhivatott állatvédő, és az Instagramon is jön felfelé rendesen. Egyelőre még csak nyolcvanezren követik, amihez lehet némi köze annak is, hogy Luna nem igazán szokott meztelenkedni.

Azért néhány látványosabb képet mutatunk róla, már csak azért is, hogy lásd, mennyit jelent, ha apuka jóvágású színész, anyuka pedig modell:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Luna (@lunaxschweiger) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Luna (@lunaxschweiger) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Luna (@lunaxschweiger) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Luna (@lunaxschweiger) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Luna (@lunaxschweiger) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Luna (@lunaxschweiger) által megosztott bejegyzés

Luna Hamburgban él, a színészkedés és az állatvédelem mellett díjugrató versenyeken is rendszeresen részt vesz. Az az egy biztos, hogy amíg apuka aktív színész, vele is találkozni fog a német közönség időről időre.

Ez is érdekelhet:

A héten debütáló szuperhősös mozi csodaszép Brunáját is meg tudjuk mutatni meztelenül

Neymar exbarátnője nem jön zavarba, ha le kell dobnia a ruháit.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

2024 tíz legjobb videójátéka

Nem fog tetszeni mindenkinek a Superman első előzetese

További cikkeink a témában