Közel harminc évvel az első rész után egy reboottal tér vissza a kilencvenes években a Sikoly című mozinak köszönhetően megérkező slasher-reneszánsz egyik emlékezetesebb darabja, a Tudom, mit tettél tavaly nyáron.
Bár azt gyorsan ismerjük is be, hogy erre a mozira nem is a nemlétező filmművészeti hatása, hanem egyik főszereplője, Jennifer Love Hewitt miatt emlékszünk még ma is, na meg azért, mert a film sikere nyomán Hollywood franchise-t csinált a vékonyka ötletből. És ha már Jennifer, róla is tudunk mutatni néhány ínycsiklandó képet:
Szóval már megint Tudom, mit tettél tavaly nyáron, és ezúttal is egy csapatnyi fiatal hagy cserben egy ismeretlent egy autóbaleset után, majd egy évvel később ugyanúgy a nyomukba ered egy kampóval hadonászó rejtélyes gyilkos, ahogyan azt már 28 éve is láthattuk. Az áldozatok is megtudják, hogy három évtizede ugyanezt már átélte egy másik társaság és felkeresik az akkori sztori főhőseinek még életben lévő tagjait. Így kerül az új filmbe Freddie Prinze Jr. és a még mindig szemrevaló Jennider Love Hewitt, akikért imígyen újfent izgulhatunk.
Na de nemcsak Jennifer miatt lesz érdemes újra befizetni erre a talán már túlságosan is ismerős menetre, hiszen az új szereplők között is találhatunk érdekes arcokat. Ilyen például a főszereplő szőkeség, Madelyn Cline, aki simán megérdemli, hogy beszélgessünk egy kicsit róla.
Nos, az első fontos info, hogy Madelyn éppen abban az évben született, amikor a Tudom, mit tettél tavaly nyáron első része a mozikba került. Nagyon hamar felfedezte őt a kamera, már gyerekként modellkedni kezdett és egy rakás reklámban is szerepelt, olyan márkáknál építve korai karrierjét, mint a Versace vagy a Tommy Hilfiger. Aztán természetesen jöttek a komolyabb szerepek: az HBO Kib*zgatóhelyettesek című szériájában bukkant fel, majd egy kisebb, kétepizódos szerepet is meg tudott csípni a Netflix Stranger Things című kultsorozatában, és igazából ezzel került be a névjegykártyája a nagyok tárcájába.
A nagyjátékfilmes áttörést a Boy Erased hozta meg a számára 2018-ban, majd jött eddigi legnagyobb dobása, a Tőrbe ejtve – Az üveghagyma, melyben Dave Bautista karakterének csinos barátnője, Whiskey szerepét osztották rá. Csodálkoznánk, ha nem emlékeznél rá, ha láttad a filmet, de ha mégsem, az előzetes biztosan felfrissíti az emlékezeted:
Bár Madelyn eddig még soha nem vetkőzött le a kamerának, érdemes megnézni a Kygo és Donna Summer közös dalához, a Hot Stuff című nótához készült videoklipet, hiszen a színésznő ebben is nagyon kedves a szemnek:
A hölgynek az Instagramja is meglehetősen jó hely, mutatunk is néhány látványosabb képet a sokból:
Csütörtöktől tehát ezért a szépségért is izgulhatsz az újra felmelegített kaszabolós franchise legújabb részében. Idén nem ez az első felélesztett horrorszéria, és ha a Végső állomás: Vérvonalak című remek darabból indulunk ki, egyáltalán ne legyünk biztosak benne, hogy egy újabb lenyúzott rókabőrrel állunk szemben.
Ez is érdekelhet: