Jó magyar közönségfilmet készíteni úgy látszik nehezebb, mint élve kikerülni egy medencéből, ami krokodilokkal és BKV-ellenőrökkel van tele. Ha őszinték akarnánk lenni, könnyebb lett volna rizsszemet találni egy szénakazalban, mint olyan embert, aki a szupersztárokkal összehozott Magic Boys-tól azt várta, hogy nézhető lesz. Pedig hatalmas meglepetésre Koltai Róbert új filmje nézhető, sőt, nyomokban még élvezhető is.

Persze senki se várja azt tőle, hogy elégedetten csettintve, széles mosollyal hagyja el majd a mozitermet, de szerencsére az is csak ritkán fordul majd elő, hogy az ülések alatt néhány olyan összegörnyedt nézőt találnak a lehullott popcorntengerben a takarítók, akik azt kérdik visító hangon, hol rontották el az életüket.

A Magic Boys egy viszonylag korrekt (értsd: közönségfilmhez képest egész tűrhető) sztorit hoz: két igazi lúzer (Pindroch Csaba és Szabó Győző) mindenét elveszíti, majd egyikük még egy gyilkosság szemtanújává is válik. Egy hirtelen ötlettől vezérelve kihasználják az ölükbe hullott szerencséjüket, és a hozzájuk került, Londonba invitáló levelet felmutatva táncosfiúknak adják ki magukat, aztán már száll is velük a magángép messze, messze el. Csak épp azzal nem számolnak, hogy odaát sem lesz jobb a helyzet, mint itthon.

A világsztárok, azaz Michael Madsen és Vinnie Jones játéka mindig öröm, üzembiztosan tudják hozni ugyanazt a szerepet már hosszú-hosszú évek óta. Nyilván Madsen rohadt laza, azaz mindent és mindenkit megkap, Jones pedig a keménylegény, azaz mindent és mindenkit szétver. Ha ilyen karakterek kellenek, és éppen egy picit megcsappant a büdzsé, akkor érdemes tárcsázni a számukat. Egyikük sincs abban a helyzetben, hogy nemet mondjon egy felkérésre. Még akkor sem, ha a forgatókönyv több sebből vérzik.

Nem kellett volna túl sok idő, hogy ebből az alapanyagból egy sokkal jobb mozit hozzanak össze, csak talán át kellett volna futni újra a scriptet, hogy ne maradjanak benne teljesen érthetetlen momentumok. Mennyire hihető például, hogy egy gazdag, száz százalékig heteroszexuális night club-tulajdonos a saját szülinapjára két férfitáncost szeretne szerződtetni, ráadásul minden áron, az sem baj, ha Magyarországról jönnek, és testi adottságaik közelebb állnak egy csupasz csigáéhoz, mint egy kigyúrt férfiistenéhez?

Mennyivel hatásosabb lett volna, ha bizonyos történetszálakat jobban kidolgoznak (Jamelia karaktere, Tompos Kátya szála) ahelyett, hogy itt-ott teljesen értelmezhetetlen képsorok következzenek. Michael Madsen például egy jelenetben megfenyegeti jómunkásemberét, Koltait, majd snitt, Madsen már úszik a medencéjében, és úgy hozzák neki oda az emberét, mintha két különböző verziót néznénk a megfenyegetésről.

Mi lett volna mondjuk, ha a szerelmi szálak nem csak úgy lógnának a levegőben, ha nem csak úgy megtörténnének események, hanem lennének igazi okaik is? Mi lett volna, ha bizonyos történetszálak nem vágódnának csak úgy el maguktól, hogy soha többé ne térjenek vissza (a meleg londíner szála hova tűnik)? Az a baj a Magic Boys-zal, hogy lett volna benne lehetőség, egy minimális agymunkával Koltai (aki a filmben egy szót sem szól magyarul, borzasztó angollal viszont annál többet) összehozhatta volna a nagy visszatérését, így viszont csak eggyel gyarapította a teljesen értelmetlenül elkészült magyar filmek sorát.

De még egyszer mondjuk el, a film nem annyira rossz, mint amilyennek kinéz, akad benne egy-két poén, csak épp sajnos sokkal több a kényelmetlen pillanat (a Szerencsejáték Zrt.-reklám egy picit talán sok). Pont olyan, mintha Koltai Róbert bevette volna a Guy Ritchie-pirulákat, majd forgatott volna egy maffiás, gyémántrablós, átverős filmet. Hiszen ezt is tette. A közepesnél egy fokkal rosszabb minőségű a Magic Boys, de legalább (néha) szórakoztató. Viszont az ember sajnálja az elszalasztott, remek lehetőséget. Egy hajszálon múlt...

Tovább:
A Player legfrissebb cikkeihez
A rovat legújabb cikkeihez
Horrorisztikus helyekhez: hidegrázás Ukrajnától Thaiföldig