Azt is tudjuk, melyik filmet nézték 2014-ben a legtöbben. Statisztikák! Számok! Őrület! Matekpornó!

A Cinema City közleménye szerint a magyar mozinézők tavaly 319 446 vetítésen vehettek részt, ami 638 932 órán keresztül tartott, ez pontosan annyi idő, amennyi a világ leghosszabb repülőjáratának, a Sidney-Dallas vonalnak 42 595-szöri végigrepüléséhez lenne elég. A Wall Street farkasa vonzotta a legtöbb nézőt 2014-ben, még úgy is, hogy a filmet 2013 decemberében mutatták be. Az Így neveld a sárkányodat 2. követi a vazzegszámlálót kipörgető Leonardi DiCaprio-sztorit, a dobogó harmadik fokán pedig az utolsó Hobbit-film, Az öt sereg csatája áll. A magyar filmek közül a legtöbben a Megdönteni Hajnal Tímeát választották, a második legnépszerűbb magyar mozi a Swing, a harmadik pedig a Fehér Isten lett.

Összesen 17 895 fürdőkádnyi popcornt vettünk a büfében, amivel 15 versenyuszoda medencéjét lehetne teletölteni. Az év leghosszabb filmje a Csillagok között volt 2 óra 49 perces játékidejével, a legtovább pedig a Csingiling és a kalóztündér című mese volt műsoron, ami tulajdonképpen még mindig megy, szóval ha valaki bírja, fogyassza. Mi is nagyon szerettünk moziba járni 2014-ben (emiatt az ötven film miatt pláne), és popcorn ide vagy oda, idén sem hagy majd alább a lelkesedésünk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kvíz: felismered Magyarország leendő minisztereit?

Soroljuk a 21. század tíz legjobb pszichothrillerét

A titokzatos napfogyatkozás, amely az embert és az egész bolygót az őrületbe kergeti – Saros-teszt

A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
13% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni