De ennek mi értelme lett volna? Eláruljuk, semennyi. És nem ezért nem jött össze.

Ha láttad az Amerikába jöttem 2-t az Amazonon, akkor valószínűleg most már semmire sem emlékszel belőle, mivel legalább annyira volt megjegyezhető, mint egy korai Enrique Iglesias kislemez B-oldal, bár ne szóljuk le a korai Enrique Iglesiast. A folytatás nem volt rossz, de azért a jó nem ilyen. Nem igazán gondoltuk, hogy még meglepő infókkal fognak szolgálni a készítők, de most bedobtak egy olyan hírt, amitől az ember a Holdig vonja fel a szemöldökét.

Az egyik jelenetben ugyanis visszatértek volna Klumpék. Mégpedig a körülmetélős jelenetben. Maga Eddie Murphy mesélte el, hogy eredetileg úgy volt, ebben a jelenetben rövid időre felbukkan a rég nem látott család, de annyira bonyolult és költséges lett volna megoldani a cameót, hogy inkább letettek róla. Valószínűleg amúgy sem szakadt rá a bank a produkcióra, és hát mondjuk úgy, hogy legalább annyira volt szüksége ennek a filmnek egy kis Bölcsek kövére-szálra, mint töltött káposztának a belemorzsolt barackos Túró Rudira. Valamikor jön majd egyébként a Bölcsek kövére rebootja, mert ha pont ezt a filmet nem rebootolnák, az univerzum az atomjaira robbanna szét.

Ha nem olvastad még kritikánkat az Amerikába jöttem 2-ről, akkor csak tessék:

Az Amerikába jöttem 2. nem a folytatások királya, de legalább nem fáj

Akeem visszatért, és bár valójában semmi indoka sincs arra, hogy 30 év után újra itt legyen, legalább nem bántja meg a régi rajongókat. Sőt, néha rendesen kiszolgája őket.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Filmes túlélőkvíz: vajon kibírja ez a karakter élve a stáblistáig?

A locsolkodás után is lesz mit csinálnod a héten

Felismered, ki van a napszemüveg mögött? Mindjárt kiderül!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
27% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés