Az AXN friss sorozatának hőse elárulja, miért imádják az emberek a tévés krimiket, és hogy miért félelmetes Donald Sutherlanddel játszani.
– A filmben te alakítod az új európai rendőri egység vezetőjének szerepét. Miért éppen rád esett a választás?
– Tulajdonképpen magam is meglepődtem, amikor Rola Bauer producer először felkeresett az ötlettel. Nekünk, franciáknak elég rossz hírünk van. Mindenki azt hiszi rólunk, hogy arrogánsak vagyunk, naphosszat kávéházakban ücsörögve cigarettázunk, no és persze a francián kívül nem beszélünk semmilyen nyelven. Kinek kellene egy ilyen alak a forgatásra?! Szerencsére Rola nem így vélekedett, és összehozott Eddel egy találkozót.
Ed fantasztikus ember, már az első percben nagyon megkedveltem. Amikor a Crossing Lines történetét elmesélte, teljesen fellelkesültem. Rögtön mondtam neki, hogy benne vagyok. Gyerekkorom óta imádok sztorikat mesélni. Ezért lettem színész. És számomra ez a szerep tényleg igazi ajándék. Louis karakterét alakítva most már én is a Crossing Lines történetének egyik mesélője vagyok. Edet pedig a fogatás alatt még jobban megkedveltem. Mindig jelen van, és mindig mindenre és mindenkire odafigyel.
– Ed munkáját mindenki nagyon dicséri. Szerinted miért olyan nagyszerű Ed sztorija, a Crossing Lines?
– Ed sokáig rendőrként dolgozott, és emiatt a nyomozásról szóló történetei különösképp hitelesek. Mivel tehetséges forgatókönyvíró, remekül tudja ábrázolni a világot, amelyet első kézből ismer. Nagy előnye a sorozatnak az is, hogy a nyomozók magánéletét is behatóan megismerhetjük belőle. Látjuk, ahogyan a nyomozók hétköznapi életüket élik: ahogy partnereikkel viselkednek, ahogy gyermekeikkel töltenek időt, ahogy szeretnek, gyűlölnek, ahogy boldogok, és szenvednek – mint bárki más. Szóval hús-vér emberek. Ed kiválóan vegyíti a filmben a bűnügyek szálait és a nyomozók személyes történeteit. Persze ez a két szál gyakran igencsak összefonódik.
– Milyennek látod az általad alakított Louist?
– Louis idealista, és nagyon határozott elvek szerint él. A legnagyobb érték számára az együttműködés. Munkája során mindig nagyon visszafogottan és tisztelettudóan viselkedik, és igyekszik, amennyire lehet, mindenkivel együttműködni. Mindazonáltal, Louis jellemének van sötét oldala is. Személyiségében mindig ott bizsereg egyfajta feszültség, amelyből érezni lehet, hogy bizonyos körülmények között képes lenne átlépni a határokat.
– Hogyan hatott Louisra gyermeke elvesztése?
– Jól időzített kérdés. Valóban, az előző válaszomban erre gondoltam. Úgy vélem, ha valakinek meggyilkolják a gyermekét, nem csoda, ha a gyilkos kézre kerítése lesz élete valódi célja és értelme, és adott esetben minden határt átlépve, a gyilkos nyomába ered. Persze, szerencsére nem tudom, milyen érzés lehet valakinek elveszíteni a gyermekét. Nekem négy gyerekem van, és soha nem is szeretném megtudni. Nyilván őrjítő élmény, amelyet nem is lehet hétköznapi szavakkal leírni.
– Louis elég szűkszavú. Milyen érzés volt egy ilyen visszafogott személyiséget játszani?
– Nagyon élvezetes. Talán részben azért is, mert én, Louis-szal ellentétben, nagyon bőbeszédű vagyok! Egyébként mindig is vonzódtam a szűkszavú emberekhez. Nem beszélnek sokat, mégis pontosan lehet tudni, mit akarnak. A filmekben is tetszenek az ilyen karakterek. Jó példa erre Alain Delon szerepe a Szamuráj című filmben. Remek film, remek karakter! Ezenkívül egy hallgatag ember megformálása érdekes lehetőségeket vet fel. Ilyenkor jól lehet használni a testbeszédet, kifejezni valamit a csenddel vagy egy-egy arcrezdüléssel. Ezek egyszerű, de mégis nagyon izgalmas kifejezési módok, amelyekkel nagyon jól lehet játszani.
– Milyen volt Donald Sutherlanddal játszani?
– Fantasztikus! Életem során szinte minden filmjét láttam: amelyeket Bertolucci és Fellini rendezett, a MASH-t, no meg a többit is. Képzelheted, milyen érzés volt, amikor egy nap ott állt velem szemben ez az ikon, akinek szinte egész munkásságát ismertem. Leírhatatlan élmény volt az első találkozás! És remek vele együtt játszani. Nagyon elegáns színész. Elképesztő megoldásokat talál egy-egy jelenetre. Mindemellett most már azt is tudom, hogy remek teniszező. Nincs az a labda, amelyet ne passzolna vissza... sajnos!
– Szerinted miért szeretik annyira az emberek a krimiket?
– Mert ilyen furcsa az emberi lélek! Szereti a rettegést és a félelmet! Sokszor hiába tudjuk, hogy ki volt a tettes, mégis tudni szeretnénk azt is, hogyan követték el a bűnesetet. Meg akarjuk ismerni a hátborzongató, titkos részleteket. Ebben a műfajban persze Hitchcock volt a legjobb. Ő tudta igazán, hogyan kell kielégíteni az emberek borzalmak utáni kíváncsi vágyakozását.
– Mint zenész is igen ismert vagy. Van valami közös a zenélésben és a színészetben?
– Igen, nagyon sok tekintetben hasonlóak. Például mindkettőben alapvető fontosságú a helyes ritmus. Ha a színész rosszul időzít, akkor nem hiteles az általa bemutatott érzelem. Helyes ritmus nélkül nehéz az érzelmeket feleleveníteni és jelenlétüket folyamatosan fenntartani.
– Mit szeretsz a legjobban a zenében?
– Énekelni felemelő érzés! Általában csak a madarak énekelnek. A legcsodálatosabb a zenében az, hogy az embert még egy szomorú dal is jobb kedvre deríti, mivel a szomorú dal is költészet, és a költészet reményt ad. A filmekkel nem ez a helyzet. Egy szomorú film nem ad se reményt, se boldogságot. Súlyos, nehéz érzelmek töltenek el, miközben nézed. A zene azonban mindig hoz egy kis tavaszt az életbe, a zene ajándék.
– Mit élveztél legjobban a Crossing Lines forgatásán?
– A csapatmunkát. Színészgárdánk tagjai számtalan különböző országból származnak. Van köztünk amerikai, kanadai, német, angol, francia, olasz, ír, cseh. És ez a rengeteg, különböző hátterű ember mégis nagyszerűen tud együtt dolgozni! Nem is érzem a különbséget, csak azt látom, hogy szuper emberekkel dolgozom együtt. Egy film készítése nem csak a színjátszásról szól, hanem a közös munkáról is. És persze igazán különleges érzés látni, hogy közös erőfeszítésünk remek filmet eredményez.
(Interjú: AXN)
