És úgy általában mindenki örülhet, aki a mai napig azt vallja, hogy nem kell semmi több egy jól összerakott egyjátékos kampánynál, a Marvel's Guardians of the Galaxy ugyanis sutba dob mindenféle mikrotranzakciót, közösségi hülyéskedést és erőltetett multiplayer fícsört, és csak arra koncentrál, amire kell: összerántja a jól ismert csapatot, csinál nekik egy hótegyszerű, mégis élvezetes harcrendszert, felvázol egy érdekes sztorit, aztán hagyja, hogy a játékos elmerüljön benne.

Igazából ennyi. Ez alapján akár azt is mondhatnánk, hogy az Eidos-Montréal letett az asztalra egy tucatlövöldét, és ha nem hatná át az alkotás minden egyes bitjét a remek Galaxis őrzői-hangulat, akár igazunk is lehetne. Űrlordék első videojátékos főszerepe ugyanis a vázát tekintve semmiben sem különbözik a műfaj átlagdarabjaitól. Ebben is folyosókon megyünk, majd kisebb-nagyobb arénákba érve harcolunk, tapasztalatot gyűjtve fejlődünk, képességeket nyitunk meg, aztán egyre nagyobb és erősebb ellenségekkel végezve haladunk a főellenig, akit legyűrve jöhet a happy end. Nem atomfizika, na de nem is kell minden címnek megváltania a világot.

Ettől a játéktól nem is állhatna távolabb az újító szándék, és ez tökéletesen rendben is van. Annyira lineáris, hogy még a csapat tagjai között sem válthatunk. Végig Űrlordot fogjuk irányítani, ami elsőre akár megúszós megoldásnak is tűnhet, valójában azonban tök logikus. Az őrzők többi tagja tőlünk függetlenül küzdenek – tegyük gyorsan hozzá, hogy a nem túl okos mesterséges intelligenciának hála, nem túl hatékonyan –, de rafináltabb támadásaikat már a mi parancsainkra használják, így gyakorlatilag Groot, Drax, Mordály és Gamora a mi speciális képességeinkként funkcionálnak a harcban. Nincs tehát szükség arra, hogy Űrlord mozgásképtelenné tudjon tenni nagyobb számú ellenfelet, hiszen megteszi ezt helyette Groot, ahogy a kivégzésekben sem kell jeleskednie, ezt ugyanis Gamoránál senki nem tudja jobban csinálni.

Mindegyik karakter négy-négy ilyen speciális mozdulattal rendelkezik, melyek minden használat után idővel újratöltődnek, és melyeket pofonegyszerű használni. A gombkombinációkat néhány óra múlva már azok is készségszinten fogják alkalmazni, akiknek még egy egyszerűbb kivégzés megtanulása is problémát jelent a Mortal Kombatben. Természetesen új képességek a beszerzett tapasztalati pontok függvényében megnyithatók és fejleszthetők, a gyűjtögethető cuccok között pedig az új kosztümöket is megtalálod, vagyis ilyen téren senki nem fog meglepődni, aki valaha látott már akciójátékot.

Van azonban valami, ami képes elfeledtetni, hogy a játékmenet jól ismert panelekből építkezik, ez pedig nem más, mint az az elképesztő minőségű fanservice, amivel a készítők telenyomták a produktumot. A sztori során felbukkan egy rakás kultikus helyszín és karakter, akiket nem is annyira a Marvel-filmek, mint a képregények ismerői fognak értékelni. A Tudástér, a Gyűjtő, a harmadik Galaxis őrzői-moziban végre felbukkanó Adam Warlock, sőt, Thanos is tiszteletét teszi, miközben az őrzők folyamatosan lökik a rizsát, és a bohóckodás mellett azért mindegyikük kap némi drámai színezetet is. Aki szeret gyűjtögetni, az itt-ott elszórt infomorzsákból komoly háttérsztorikat rakhat össze, de a közel húszórás játékidő alatt azt is érheti majd néhány sírós vagy épp nevetős meglepetés, akit csak a fősodor érdekel.

Közben az akció látványos és sodró lendületű, még akkor is, ha olykor egy kicsit repetitívvé válik. A grafika nem igazán nextgen. Nagyjából ugyanilyen minőséget tudott az előző generáció az utolsó éveiben, de azért a 4K-nak és a konstans 30 pluszos képfrissítésnek még mindig lehet örülni. Ami viszont egyértelmű blama, az a bugok mennyisége. Nyilván ezek el fognak tűnni, ahogy a tömött sorokban érkező patchek kijavítgatják őket, de a megjelenés utáni napokban simán bele lehetett futni gamebreaker bugokba, és a beakadások is igen gyakori vendégek voltak a játék világában.

Versenytársak híján azt nem nagy dolog kijelenteni, hogy a Marvel's Guardians of the Galaxy az eddigi legjobb Galaxis őrzői-játék, de ha azt mondom, hogy a program a Marvel nevével fémjelzett stuffok között is simán megállja a helyét, az már azért jelent valamit. Bár megjelenésében és sztorijában semmi köze az MCU-hoz, hangulatában mégis képes megidézni azt, ami különösen a remek soundracknek és a zseniális dumáknak köszönhető.

Minden hibája és minden unalomig ismert megoldása ellenére ezzel a játékkal élvezet játszani. Egy panaszszavunk sem lenne, ha mostantól a Square Enix minden Marvel-címkével ellátott játékánál legalább ezt a színvonalat tudná hozni.