Margot Robbie a Barbie előkészületei során azzal igyekezte meggyőzni a Mattelt, hogy adja kölcsön a világhírű baba megfilmesítési jogait a Warnernek, hogy tett egy igen komoly és kockázatos ígéretet az illetékesek felé.

A színésznő azt mondta, hogy az ő főszereplésével és produceri felügyelete mellett készülő mozi minimum egymilliárd dollárt hoz majd a konyhára, ami különösen annak fényében tűnt még az év elején is nem egyszerű feladatnak, hogy a Disney kasszasikernek szánt alkotásai sorra hasaltak el a pénztáraknál. Még maga a színésznő is beismerte, hogy talán túlzás volt ezzel az álombevétellel hitegetnie a Mattelt, most azonban fordult a kocka.

A Barbie a köré épített óriási hájpnak – na meg a film minőségének – köszönhetően úgy lőtt ki a premierhétvégén, hogy még az optimistább elemzők is elismerően csettintettek, most pedig már azt is ki lehet jelenteni, hogy Robbie nem a levegőbe beszélt, ugyanis

a film összbevétele a hétvége után 1,03 milliárd dollárra kúszott.

Ezzel a globális bevételeket tekintve a Barbie jelenleg a Warner ötödik legnépszerűbb filmje a Harry Potter és a Halál ereklyéi 1. rész (1,31 milliárd), az Aquaman (1,14 milliárd), A sötét lovag: Felemelkedés (1,08 milliárd) és a Joker (1,06 milliárd) után, de ha továbbra is ilyen lassan csökken a filmet övező érdeklődés, ez a sorrend még simán átrendeződhet néhány hét alatt.

Ez is érdekelhet:

Most látjuk igazán, mennyire átcsesztek minket a G.I. Joe-filmmel

Greta Gerwig nemigen tartja sokra a férfiakat, de a Barbie-mozi nem csak a nőknek szól.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés