A színésznő a Babylon forgatásán kérte meg a rendezőt, hadd csókolja meg a sztárt. Valamiért mindenki úgy tesz, mintha ez így teljesen rendben lenne.

Már nagyon várjuk Damien Chazelle következő filmjét, hiszen emberünknek olyan alkotásokat köszönhetünk, mint Az első ember, a Kaliforniai álom és főleg a Whiplash, ami igazából feltette az amerikai rendezőt a térképre.

A sztárokkal alaposan teletömött Babylon című alkotás Hollywoodnak abban az igen mozgalmas évtizedében játszódik, melyben az Álomgyár átállt a némafilmekről a hangosfilmekre, ami természetesen régi csillagok bukásával és újak felemelkedésével járt. A plakátra két világhírű színész nevét is sikerült felpakolni. Az egyik Margot Robbie, a másik pedig Brad Pitt. Az amerikai mozikban már idén december 23-án bemutatják, hozzánk sajnos csak néhány héttel később, 2023. január 19-én érkezik.

Mutatjuk a trailert:

A premier közeledtével természetesen a sajtószereplések száma is megnőtt, így került Margot Robbie az E! News kamerája elé, amikor is szóba került a közte és Pitt között elcsattant csók, amiről Robbie elmondta, hogy az nem is volt benne a forgatókönyvben. A színésznő előadott egy első blikkre teljesen ártatlannak tűnő történetet arról, hogy ő maga intézte el ezt a bizonyos jelenetet, amikor a forgatáson azzal kereste meg a rendezőt, hogy szerinte az általa alakított hősnőnek és Pitt karakterének csókolóznia kellene. És hogy miért gondolta így? Abból sem csinált titkot:

Mikor máskor lenne lehetőségem megcsókolni Brad Pittet? Egyszerűen lépnem kellett.

A beszélgetés ominózus részét itt meg is nézheted:

Robbie elmondta Chazelle-nek, hogy szerinte indokolt lenne a csók, még akkor is, ha az nincs benne a szkriptben, amire a rendező ezt válaszolta: Várjunk csak! Csak azért mondod ezt, mert smárolni akarsz Brad Pitt-tel! A színésznő ezt a következővel ismerte el:

Ó, hát perelj be! Talán soha többé nem lesz erre lehetőségem!

Ezen aztán olyan aranyosan elnevetgélnek a beszélgetés résztvevői, hogy az embernek szinte eszébe sem jut, mennyire problémás lenne a sztori, ha mondjuk ugyanezt Brad Pitt adta volna elő az interjú alatt. A kezdeményező, bátor nőket ugyanolyan izgalmasnak tartom, mint a legtöbb férfitársam, de muszáj rámutatni arra a kettős mércére, ami a felszínre bukkan ebben a történetben.

Mivel a #MeToo mozgalom kazánját épp Hollywoodban kezdték el telelapátolni, érdekes látni, hogy ugyanez a közeg mennyire derűsen fogadja, amikor egy nő használja fel a kreatív gépezet kiskapuit arra, hogy közelebbi kapcsolatba kerülhessen a kiszemeltjével. Mondhatnánk, hogy egy ártatlan csókról van szó, Pitt pedig biztos nem panaszkodott, amiért közelebbi kontaktusba kellett kerülnie egy olyan gyönyörű nővel, mint Margot Robbie. A történetnek így kvázi nincs sértettje, nyugodtan megtehetnénk, hogy együtt nevetgélünk a színésznővel és a riporterrel, aztán lapozunk tovább. Ezzel csak annyi a bibi, hogy ha az ember jobban belegondol,

itt ugyanaz az anomália érhető tetten, ami elvette a férfiaktól a kitartó udvarlás jogát, ugyanezt pedig simán elnézi, ha egy nő az elkövető.

Hogy ne legyek ennyire absztrakt, itt a szemléltető példa: ha mondjuk te férfi vagy és megtetszik neked egy nő, kinyilváníthatod az érdeklődésed, de ha az első elutasítás után is folytatod a próbálkozást, a progresszív feminizmus dogmái szerint zaklató vagy. Ugyanakkor, ha te tetszel meg egy nőnek, aki az első kíméletes kosarad után is tovább ostromol, többször is kinyilvánítja, hogy szívesen találkozna veled, akár a következő értékítéletet is megkaphatod a környezetedtől: Hát te tiszta hülye vagy! Nem látod, mennyire odavan érted?

A hódítás joga nem a férfiaké többé, Hollywoodban biztosan nem, és ezt a nézetet rengeteg alkotás kommunikálja a filmkedvelők felé. Az ok, amiért Robbie kijelentéseit érdemes kétszer is megforgatni agyban, az az, hogy ennyire tisztán és érthetően még soha nem mutatta meg magát a jelenséggel kéz a kézben járó kettős mérce.

Belegondolni is félelmetes, milyen kínos csend fogadta volna a sztorit, ha Brad Pitt mondta volna el, hogy félrehívta a rendezőt, hadd csókolhassa meg Margot Robbie-t az egyik jelenetben, Chazelle kétségeire pedig azt válaszolta volna, Oh, hát perelj be akkor, komám!. A film még akkor is megbukott volna, ha az alkotók kivágják a csókjelenetet, Pitt pedig soha többé nem kapna munkát sem Hollywoodban, sem máshol, miközben exfelesége, Angelina Jolie azzal kürtölte volna tele a világsajtót, hogy Nézzétek, ezzel az állattal éltem évekig!

Még szerencse, hogy ezúttal egy nő élt vissza használta a képességeit arra, hogy elérje azt, amit akar! Lehet nevetgélni, összekacsintani, ünnepelni Robbie rafinált élelmességét, és a filmet is bűntudat nélkül nézhetjük meg. Valószínűleg a feministák is remekül fognak szórakozni rajta.

Ez is érdekelhet:

Megint rasszizmussal vádolják Tim Burtont a Wednesday miatt, de sehogy nem jön ki a matek

A woke nagyon erőlködik, hogy valahogy ráhúzhassák végre a vizes lepedőt a rendezőre.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kívülről fújod a Reszkessetek, betörők!-et? Biztos? Teszteld!

Mennyire mennek az évszámok? Ebből a kvízből kiderül

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

További cikkeink a témában