Kicsit már olyan Mario, mint a Heti hetesben volt Havas Henrik, aki nagyjából minden egyes megszólalásánál elmesélte, hogy milyen munkája is volt régen, és kiderült, hogy mindennel IS foglalkozott korábban. Mario sem lenne más, volt már tényleg minden a saját univerzumában, most éppen a golfhoz tér vissza, és pontosan tudod, hogy nem fog melléütni, mert ő ehhez is ért, meg úgy nagyjából mindenhez.

Marióval tévedni gyakorlatilag lehetetlen, igazából akár teniszezéssel, gokartozással, pályaépítéssel, vagy tényleg akármivel húzzák elő, bármilyen formában, ő mindig hozza, amit kell, cuki hangulatot, feszült versenyeket, jó zenéket, és pont ezért a játéktörténelem egyik legmegbízhatóbb karaktere. A Mario Golf: Super Rush is pont azt hozza, amit elvársz, annál sem többet, sem kevesebbet, és ez így is van jól.

Kezdjük a legfontosabbal: a Super Rush nem feltétlenül egy gyerekeknek szóló, de gyerekeknek is való sportjáték, ami persze együtt játszva a legjobb, de azért egyedül is baromi jól elvan vele az ember. Nem feltétlenül egy leegyszerűsített sportjáték, igenis képes „rendes” golfjátékként működni, ahol figyelni kell, milyen ütőt választasz, milyen erősen, merről fúj a szél, van-e valami akadály a labda útjában, így akár azok is megtalálhatják benne a számításukat, akik egyébként nem akarnak leadni a komoly sportjátékok mechanikai működéséből.

De ez akkor is egy Mario-játék, így meg kellett oldani, hogy a fiatalabbak is vigyorogva golfozzanak, és így is lett, hiszen mindenki úgy játszhatja, ahogy csak akarja, és olyan játékmódban, ahogy csak szeretné.

A Mario Golf: Super Rush persze nem egy átlagos sportjáték, hanem egy olyan fajta, amiben akár látványos és teljesen őrült battle royale meccseket is le lehet nyomni, mintha a Mario Kartot, a Super Smash Bros.-t és egy golfjátékot gyúrnál egybe, illetve pontosabban csak azok egy-egy elemét, hogy valami teljesen elmebeteg és szórakoztató cuccot kapj a végén.

A játék döbbenetesen nagy mutatványa, hogy letehetetlen. Akkor is, ha néha frusztrál, akkor is, ha a többiek jobbak, akarsz egy újabb és újabb kört. Egyrészt a hangulata tényleg világbajnok, másrészt pedig annyira pörög és annyira húz magával, hogy egyszerűen csak hagyod, hadd vigyen. Ehhez persze a két új játékmód, a Speed Golf és a Battle Golf a jóbarátod, ahol az előbbi a nevéhez méltóan azt jelenti, hogy neked kell a leggyorsabbnak lenned, minél kevesebb ütésből, minél gyorsabban futva a kilőtt labdád után kell teljesítened a pályákat, utóbbi viszont valami brutálisan szórakoztató, mert egy olyan golf Battle Royale-ról van szó, amiben a másik akadályozásától a felbukkanó akadályokig tényleg minden van.

Ez a két játékmód bőven elég lenne ahhoz, hogy az ember boldog legyen, már csak egy jó sztorimód kellene ahhoz, hogy rá lehessen sütni egy jópofa 10/10-et… de a sztorimód sajnos annyira szürke, hogy nem is érti az ember, hogyan gondolták ezt.

Egy általunk alkotott Mii-vel kell végigtolnunk az egyébként elég bőséges tartalommal ellátott karriermódot, ami közel sem annyira érdekes, mint a Speed Golf vagy a Battle Golf, itt viszont RPG-s módszerekkel fejleszthetjük a karakterünket, úgyhogy akit ez vonz, és nem zavarja, hogy egyébként néha laposakat fog pislogni, az bátran ugorjon neki, nem bánja meg.

A Mario Golf: Super Rush egy igazán jó partijáték, de egyedül is nagyon szórakoztató tud lenni. Ad lehetőséget a karriermóddal arra is, hogy hosszú órákra lekösd magad vele, de arra is, hogy csak pár percet nyomj vele, akár egyedül, akár a haverokkal, és biztos, hogy boldogabban állsz fel mellőle. Ezek után nem lenne baj, ha előkapnák Switch-re a Super Mario Strikers focis játékot, vagy ha kihoznának egy új baseballos címet, mert ha ilyen szórakoztató, akkor még úgy is vennénk, mint a cukrot, ha nem szeretjük a sportágat.