A Pókember: Idegenbennel lezárult a Marvel filmes univerzumának első három fázisa, azaz az Infinity Saga, így végre összeszedhetjuk a történetfolyam huszonhárom darabját, és sorrendbe pakolhatjuk őket, mert toplistákat hegeszteni remek szórakozás. A miénk így néz ki. Egyetértesz?

23 – Thor: Sötét világ

Thor önálló filmjei valamiért nagyon nehezen találták meg a saját hangjukat. Végül Taika Waititi kellett ahhoz, hogy a jellegzetes humorfaktorral igazán egyedi karaktert kapjon a viharisten. A mélypont – és ezzel az egész MCU mélypontja – vitán felül a Sötét világ. Totálisan felejthető főgonoszok, unalomba fulladó, a kreativitást szinte teljes egészében nélkülöző akció és úgy általában zéró feszültség. Nem csoda, hogy a gonoszt alakító Christopher Eccleston utólag a pokolba kívánta az egész filmet.

22 – Vasember 2

Elméletileg a Vasember 2-nek kellett volna lennie az MCU egyik legjobb filmjének. Az első rész hatalmas sikerének köszönhető, hogy a szuperhősfilm az új évezred legjövedelmezőbb zsánere lett. A pankrátor miatt Mickey Rourke-nak is magasan ragyogott a csillaga, és Jon Favreau is visszatért a rendezői székbe. Hiába állt össze azonban a szerencsés csillagzat, végül csak egy csilli-villi, de bántóan üres látványfilmre futotta.

21 – A hihetetlen Hulk

Nem csoda, hogy a Marvel vonakodik attól, hogy saját filmet adjon a zöld óriásnak, hiszen A hihetetlen Hulk esetében sem igazán jött össze a siker. Annyira nem, hogy szinte ez az egyetlen olyan mozi, melyre azóta sem hivatkozik az MCU, és utóbb Edward Norton is kiszállt a bizniszből.

20 – Thor

Az első Thor még nem igazán tudott mit kezdeni a mennydörgés istenének karakterével. Az angol Kenneth Branagh is inkább a királydrámát próbálta hangsúlyozni, melynek egyenes következménye volt, hogy az akció és a főhős karaktere is kicsit háttérbe szorult. Érdemei elismerése mellett is muszáj kimondani, hogy nem ez az MCU legjobban sikerült eredetsztorija.

19 – Amerika Kapitány: Az első bosszúálló

És ha már eredetsztori, ezen a helyen kell megemlékeznünk Amerika Kapitány első filmjéről is. Miután a Russo tesók beszálltak a buliba, a Kapitány nevével jöttek a filmfolyam legjobb alkotásai, de sajnos Az első bosszúálló idején ők még nem voltak sehol.

18 – Fekete Párduc

Igen, tudjuk, hogy az amerikai sajtó hasonló listáin a Fekete Párducnak kötelezően fenntartott az első hely, és hogy ez az egyetlen olyan MCU-mozi, melyhez majdnem hozzávágták a legjobb filmnek járó Oscart, de mi ezzel nagyon nem értünk egyet. A valóban újdonságnak számító látványos afrofuturizmuson felül mi nem láttunk mást, mint egy minden tekintetben átlagos szuperhősmozit átlagos gonosszal és átlag alatti színvonalon prezentált akcióval.

17 – A galaxis őrzői vol. 2.

A listának ezen a pontján igazából már jó filmekről beszélünk, de az A galaxis őrzői második részében nem kicsit tolták túl a számítógépes animációt. Azok a színészek, akikre nem pakoltak több centi vastagságú maszkot, szinte lelógtak a vakítóan túlszaturált háttérről. Űrlordék második kalandja szórakoztató rágógumi volt, aminek így két év távlatából már alig emlékszünk az ízére.

16 – Marvel Kapitány

Ki szabad mondani? Na egye fene! Ami a Fekete Párduc az afro-amerikai kisebbségnek, az a Marvel Kapitány a feministáknak. Egyszerűen kellett egy olyan mozi a portfólióba, amit egy nő rendezett egy női szuperhősről, aki egyébként az egész MCU legerősebbje. Félreértés ne essék, nem azért raktuk a 16. helyre ezt a mozit, mert baj lenne ezzel a szándékkal, hanem azért, mert a Marvel Kapitány meglehetősen bugyuta, és mivel egy gyakorlatilag legyőzhetetlen főhősről van szó, itt-ott elég unalmas is.

15 – A Hangya

Hangya az MCU mókamestere, ennél fogva eredetsztorija sem veszi igazán komolyan magát. A szó összes értelmében mer apró lenni, és ennek köszönhetően nem igazán lehet haragudni erre a bakikkal teli, de eredendően jólelkű mozira. Paul Rudd pedig telitalálat.

14 – Bosszúállók: Ultron kora

Miután Joss Whedon az első Bosszúállók-mozival igazi nagymenő lett, a második részre láthatóan megtört benne valami. Utólag azt nyilatkozta, hogy a Disney túlságosan beleszólt a rendezésbe, és már alig várta, hogy befejezhesse az egészet. Bár az Ultron kora egyáltalán nem rossz film, azért látszik rajta az alkotói válság.

13 – A Hangya és a Darázs

A Bosszúállók: Végtelen háború traumája után épp jókor jött A Hangya és a Darázs, ami olyan volt, mint a friss szellő. Kész felüdülés volt a globális élethalálharc helyett a dühös gengszterekkel kergetőző Paul Ruddot és Evangeline Lillyt bámulni.

12 – Doctor Strange

Hiába nem volt képes elhagyni a sablonokat Doctor Strange eredetsztorija, ha egy olyan remek színészt szereztek meg a szerepre, mint Benedict Cumberbatch. A finálé is az MCU legkreatívabb leszámolásai között van, és az LSD-trippel felérő látványvilág is teljesen rendben volt. A top tízben nem jut neki hely, de azért szerettük.

11 – Vasember 3

És Tony Stark harmadik önálló mozija sem azért csúszott le a legjobb tíz közül, mert rossz lenne, hanem azért, mert egyszerűen vannak nála jobbak. A Vasember 3 egyébként egy látványos, szórakoztató, izgalmas és elmés mozi, melyből végre az is kiderült, hogy nem a páncél teszi Tonyt az MCU legnagyobb hősévé.

10 – Thor: Ragnarök

Taika Waititi végre megmutatta, mi hiányzott eddig a Thor-filmekből: a humor. A Ragnarök végre mert vicces lenni, amivel itt-ott már szinte a paródia határát súrolta, de utólag talán még azok is belátják, hogy ez volt a helyes út, akik anno komolytalansággal vádolták a mozit. Fergeteges akció, remek poénok és egy egyszerre szexi és halálos főgonosz tolták be ezt az alkotást a tíz legjobb Marvel-film közé.

9 – A galaxis őrzői

Az MCU másik nagy mókamestere, James Gunn az A galaxis őrzőivel lett a Marvel rendezőgárdájának állandó tagja. (Egy kis affértól eltekintve.) Valahogy így kell eredetsztorit csinálni egy csapatnyi új hősnek. Itt a szélsebes akció és a humor kéz a kézben jár, ráadásul még az egyes karakterekre is elég idő marad ahhoz, hogy az S-fejek minden tagja a nézők szívéhez nőjön.

8 – Bosszúállók

Az Infinity Saga első fázisát lezáró Bosszúállók az MCU hatodik filmjeként bebizonyította, hogy a tudatos univerzumépítés igenis kifizetődő. Joss Whedon mesterien hozta össze az addig külön-külön bemutatott hősöket, akik addig csak stáblista utáni jelenetekben szerepelhettek egymás filmjeiben. Mindenki megkapta a maga pillanatát, Loki pedig ebben a moziban lett igazi közönségkedvenc, ha már a Thorban nem jött össze neki.

7 – Pókember: Hazatérés

Minden idők legnépszerűbb szuperhősének rengeteg rajongója fogadta örömujjongással a hírt, mely szerint a Disney végre megállapodott a Sonyval Pókember filmes jogairól. A Sony ugyanis Sam Raimi trilógiája után képtelen volt úgy használni a karaktert, ahogyan az megérdemelte volna, a Marvel csúcsproducere, Kevin Feige azonban addigra már garancia volt a sikerre. A Hazatérés be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, és a remek Tom Holland segítségével összehozta a filmtörténelem egyik legjobb Pókember-moziját.

6 – Pókember: Idegenben

Ennek pedig a második önálló Pókember-film, az Idegenben, köszönhetően a remek főgonosznak, könnyedén tudta hozni a színvonalát. A forgatókönyv a mindig kiváló Jake Gyllenhaal segítségével mesterien vitt vászonra egy megfilmesíthetetlennek tartott gonoszt, Mysteriót, néhány akciójelenetnek pedig simán helye van az egész MCU legkreatívabb összecsapásai között. A harmadik fázist, illetve így az Infinity Sagát lezáró film a falmászót immár a következő Marvel-mozik egyik központi karaktereként vezeti fel.

5 – A Vasember

Amikor 2008-ban bemutatták A Vasembert, még senki nem tudta, hogy ezzel az új évezred legnagyobb mozis trendje vette kezdetét. Tony Stark első felbukkanása azóta is az MCU egyik legjobb filmje, arról nem is beszélve, hogy örökre bérelt helye lesz a rajongók szívében.

4 – Amerika Kapitány: Polgárháború

A Russo tesók legalább annyit tettek hozzá az MCU sikeréhez, mint Robert Downey Jr. A rendezőpáros második filmje a felsorakoztatott karakterek száma miatt már majdnem Bosszúállók-mozi volt, arról nem is beszélve, hogy itt mutatkozott be a közkedvelt Pókember a Marvel filmes univerzumában. A Polgárháborút nemcsak azért szeretjük, mert majdnem az összes kedvencünk benne van, de azért is, mert tele van tökéletesen koreografált akciókkal, van benne egy rendhagyó főgonosz, és mesterien építi föl az érzelmi csúcspontként is funkcionáló, így veszettül izgalmas finálét.

3 – Bosszúállók: Végtelen háború

A Végtelen háborúnak akkor is helye lett volna a top tízben, ha nem adta volna nekünk az MCU legjobb gonoszát, és nem lépte volna meg azt a megsemmisítő befejezést, ami miatt tízezrek nem tudtak fölállni a székből a stáblista után. Így viszont egyértelműen dobogós teljesítmény. Amint kijön blu-ray-en a Végjáték, azonnal megnézzük egyben az egészet.

2 – Amerika Kapitány: A tél katonája

A Russo fivérek bemutatkozása máig az egyik legjobb Marvel-mozi. A sztorija nagyszabású, mégis földhözragadtabb, mint egy átlagos szuperhősfilm, olyannyira, hogy ha meg akarjuk kedveltetni a műfajt egy vonakodó haverral, a legjobb, ha A tél katonáját vesszük elő. Vannak persze túlzások, de egyik sem emészthetetlenebb, mint egy James Bond-mozi fordulatai. Amerika Kapitány második szólófilmje izgalmas, okos, az akciójelenetei koreográfiáit pedig tanítani lehetne.

1 – Bosszúállók: Végjáték

A Marvel végül elért oda, hogy már egy olyan filmet is moziba mert küldeni, melynek teljes élvezetéhez huszonegy korábbi film ismerete szükséges. A Végjáték ennek fényében is kockázatos vállalkozás volt, de végül úgy sikerült folytatni a Végtelen háború eseményeit, hogy még a legvérmesebb kritikusok is kénytelenek voltak elásni a csatabárdot. A negyedik Bosszúállók a szuperhősfilm diadala, ami kiszolgálja a rajongókat és elismerő fejbiccentésre készteti a szkeptikusokat. Természetesen veszettül látványos, nagyszabású, izgalmas, fordulatos, ugyanakkor borzasztóan okos és érzelmes. Háromezerszeresen szeretjük. Egyértelmű, hogy az övé az első hely.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Metallica frontemberének középső ujját egy olyan tetkó díszíti, amit Lemmy Kilmister hamvaival kevert tintával varrtak

További cikkeink a témában