Az SZ.L.B.-t konkrétan. Mert hát szét lesz… rúgva, de a Marvelnek is jár egy hatalmas saller, ha nem hagyja abba a filmjei túl korai felmagasztalását.
A Marvel Kapitányról ugyanis már sok-sok hónappal a premier előtt azt hangoztatták, hogy ez bizony alapjaiban változtatja majd meg, amit a szuperhősfilmekről gondolunk, hogy ez a mozi bizony mérföldkő lesz a Marvel filmes univerzumában, és erre jött… egy teljesen átlagos Marvel-film. És ez már valami rohadt idegesítő. Anno a Fekete Párduccal játszották el ugyanezt, mondogatták, hogy micsoda csoda lesz, hogy mennyire egyedi, mennyire más, mennyire megismételhetetlen történetet adnak majd a jónépnek, erre jött… egy teljesen átlagos Marvel-film.
A baj az, hogy semmi gond nem lenne a teljesen átlagos Marvel-filmekkel, ha történetesen azt mondanák, hogy srácok, ez itt bizony egy képregényfilm lesz. Tudjátok, lesznek benne szuperhősök, meg vicces beszólások, a végén majd nagyon egymásnak esik két nagyon szuper lény, aztán haza lehet menni, és megemészteni a nagy popcorn-kóla kombót, ami lecsúszott az elmúlt két-két és fél órában. A világ egy sokkal szebb hely lenne.
De nem. A Marvelnél minden film világmegváltó, minden film mérföldkő, minden film a legeslegjobb. Csak hát nem az. Egyedül szerencsétlen Hangya kap olyan mozikat, amelyeket a helyén kezel a Marvel, nincsenek túlhájpolva, viccesek, szórakoztatóak, nem akarnak sokat, pont teljesítik a céljukat, ezért nehéz csalódni bennük. Marvel Kapitányban úgy lehet csalódni, hogy egyébként maga a film teljesen szuper, iszonyúan visz magával, remek a ’90-es évek feeling, Brie Larson szuper, és annyira badass, hogy Thanos elbújhat a Sátán szoknyája alá.
Captain Marvel kulcsfontosságú figurája a képregénybirodalomnak, és hála istennek nem is rontották el a bemutatkozását, de aki azt várja, hogy komoly válaszokat kap majd a Bosszúállók: Végtelen háború után feltett kérdéseire, az nem találja meg a számítását. Azt már tudni, hogy Carol Danvers, azaz Marvel Kapitány lesz az, aki elpicsázza Thanost, és ahogy elnézed, nem is esik majd neki nehezére, de mire eljut odáig, hogy felismerje a lehetőségeit, rengeteg dolgon kell szó szerint átverekednie magát.
Ez nem is egy köztes film, nem magyarázkodik sokat, inkább bevezet egy karaktert, akinek nagyon nagy szerepe lesz mindabban, ami április végén a Végjátékban jönni fog. Pár apróságot persze helyre tesz, de ezek tényleg csak apróságok, nem annyira fajsúlyosak, de jó kis gegek ezek, a rajongóknak bőven elég lesz ennyi is ahhoz, hogy meg legyenek véve kilóra, főleg akkor, ha esetleg annyira rajta vannak a '90-es évek zenéin, mint mi, mert a soundtrack az konkrétan pazar időutazás annak, aki 20 éve imádta mondjuk a No Doubtot vagy a Hole-t.
De igazából nincs semmi olyan a filmben, ami kiemeli a többi közül. Vicces, de nem viccesebb, látványos, de nem látványosabb, jó a sztorija, de nem jobb, mint mondjuk a Fekete Párducé, biztonsági játékot játszik, de azért egyszer-egyszer meglep, a forgatókönyve viszonylag ügyesen megírt darab, de akadnak azért kérdések, a színészek pedig szokás szerint teszik a dolgukat.
Brie Larson remek Marvel Kapitány, látszik, hogy mennyit készült fizikailag erre a szerepre, jól áll neki a szűk ruha, és még akkor is ott van a szemében az a huncut csillogás, amikor éppen rettentően keményen megy neki mindennek, ami szembe jön. Samuel L. Jackson remek társa ebben a buliban a fiatalabb Nick Furyként, akit végre úgy fiatalítottak meg, hogy az nem kínos, sőt, az egész valami ijesztően profi, egyáltalán nem CGI-szagú művelet, és ha ez így megy tovább, akkor elképzelni sem tudjuk, milyen filmek jönnek a jövőben a megfiatalított öregedő színészekkel.
A Danvers-Fury páros jól működik, de Ben Mendelsohn viszi mégis el a show-t, aki lazán és keményen pattan bele a harcba, néha túlságosan lazán is, de az ő érkezése mindig jót jelent a film szempontjából, ez azonban nem mondható el a mozi egyik mélypontjáról, a teljesen rosszul castingolt Jude Law-ról.
Law jó színész, de olyan, mintha ő sem értené, mit keres itt, úgyhogy úgy hozza Yon-Rogg karakterét, hogy az minden egyes pillanatban valami elképesztően unszimpatikus legyen, mintha minden századmásodpercben el akarná veled hitetni, hogy ezzel a csávóval nincs minden rendben, és ezt nem tudná finom színészi eszközökkel megoldani. Az ő jelenetei inkább kínosak, mint jók, de annyira jól ellensúlyozza a többi karakter ezt a szerepválasztási fiaskót, hogy tulajdonképpen spongya rá, csak menjen, aminek mennie kell, és az a valami, hát az gördülékenyen és baromira szórakoztatóan megy előre.
Csak súlytalanul. Jó film a Marvel Kapitány, de nincs benne szinte semmi plusz, olyan, mint egy érdekes Star Trek-Wonder Woman-X-Akták-Men in Black-keverék, ami igen távol áll attól, hogy bármit is megreformáljon, de két órára tökéletesen leköt, megröhögtet, néha meglep, aztán két stáblista utáni jelenettel otthagy, hogy felkészülhess az áprilisi nagy attrakcióra.
Jó, hogy itt van a Kapitány, de megkérnénk, hogy korlátlan erejét használja arra is, hogy rendet tesz a Marvel marketingosztályán, mert még egyszer nem szopjuk be ezt a „mérföldkő” szöveget egyetlen új mozijukkal kapcsolatban sem. Két dolog viszont biztos: sosem röhögtünk még a No Doubt Just a Girljén ennyire sehol, semmilyen formában, és sosem tudunk majd ugyanúgy nézni a macskákra. Soha többé.