A fesztiválsikerek után az internetre is megérkezett a Másoló.

Kőszegi Tamás kísérleti erotikus filmjének kísérleti voltát az adja, hogy  egy fénymásolóval készítették, erotikus töltetét pedig az, hogy ezen a fénymásolón bizony szeretkezés zajlik.

De hogy jut valakinek eszébe fénymásolóval filmet forgatni?

Kőszeginek úgy, hogy munkája miatt nem járt be az ELTE film mesterszakának óráira, és ahogyan sokan a felsőoktatásban, ezt ő is lelkes jegyzetmásolással igyekezett kompenzálni.

„Rettenetesen unva a monoton munkát, eszembe jutott: a fénymásoló maga is egy optikai rögzítő, miért is ne lehetne vele filmet készíteni? Ami azonnal megfogott, az a sajátos rögzítési mód volt: a fénymásoló ahelyett, hogy egy pillanat alatt egy egész képet exponálna, mint egy hagyományos kamera, lassú, oldalirányú pásztázással halad előre. Ha pedig a tárgy ez alatt az idő alatt elmozdul, torz, dinamikus formákat kaphatunk. Az ötlet furcsa volt de a potenciál ott rejlett benne, gondoltam, egy rövidfilmhez ez bőven elegendő” – írja a Másoló weblapján. Ott találsz még sok háttérinfót, de tudjuk, hogy úgyis a hétperces film érdekel. Tessék:

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés