A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményben tudatta a nagyérdeművel, hogy a következő napokban összesen 350 millió forint értékben bocsájt hatósági árverésre szeszt. Szittyóznál egyet diszkont áron a NAV egészségére? Mutatjuk, hova kattints.

És ha már megígértük, nem is húzzuk az időt: itt tudod átböngészni azt a töménytelen mennyiségű töményt, amit a NAV különböző eljárásai során elkobzott a szabályszegőktől.

Ahhoz, hogy az elektronikusan végrehajtott árverésen részt tudj venni, előzetes regisztrációra van szükség, szóval ha nem akarsz lemaradni minden idők egyik legnagyobb hatósági ivászatáról, jobb lesz, ha csipkeded magad! Az aukció csütörtökig tart, és nem vicceltünk, amikor diszkont árat emlegettünk. Csak úgy belecsippentve a kínálatba, éreztetvén, mire számíthatnak a reménybeli vásárlók:

221 palack kétdecis Prekop vadalma pálinkára a minimál ajánlat 277 ezer forint, azaz egy kétdekás palack 1200 Forint, ami egyébként akciósan sem kapható 3800 forint alatt.

Elég átfutni a kínálatot ahhoz, hogy egy magára valamit is adó hobbialkesz szája elégedett mosolyra húzódjon. A paprikaízű vodkától a kishajós rumon keresztül a mindenféle pálinkákig megtalálható itt minden mi gyomornak és borvirágos orrnak ingere, ráadásul a legtöbb palack zárjegyes, vagyis bárki licitálhat, aki olcsón szerezné be a szeszt a szilveszteri hepajra. Azt azért tegyük hozzá, hogy azokat a tételeket, melyek nem zárjegyesek, csakis olyan vevő szólíthatja magához, aki adóraktári engedéllyel rendelkezik.

A vámhatóság illetékese egyébként humoros kedvében volt, a közlemény ugyanis úgy fogalmaz, hogy az igazán bátrak a NAV-tól vesznek alkoholt, amivel mi egyrészt egyet tudunk érteni, másrészt viszont a mondást kiegészítenénk azzal, hogy a még bátrabbak az átvétel helyszínén le is tolják húzóra a bevásárolt anyagot.

Ez is érdekelhet:

A Micimackó után a Bambiból is horrorfilm készül

Úgy tűnik, előbb-utóbb gyermekkorunk összes kedves mesehősének a kezébe adják a böllérkést.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában