A Go On egy sportműsorvezető, bizonyos Ryan King (Perry) bajos életének fonalát veszi fel akkor, amikor rádiós főnöke közli vele, hogy bizony ha nincs kéz, nincs csoki, azaz nem vezethet műsort, amíg rendbe nem szedi magát felesége elvesztése után. Ha nem jár el rendszeresen egy csoportterápiára, akkor a kirúgottak nem túl vidám csoportjának tagjaként élheti további életét. Elment tehát Laurenhez, és az ő csipet csapatához, hogy rendbe rakja a látszólag rendben lévő, de igazából szanaszét tört lelkét.

Az alaptörténet egy kicsit Charlie Sheen nagy visszatérésére, az Anger Management-re hajaz, de a helyzet szerencsére nem ennyire lopásgyanús, mert míg Charlie sorozatában nincs túl sok lélek, a Go On-ban nagyon is van. Komoly meglepetést okozhat a pilot azoknak, akik hagyományos vígjátéksorozatra vágynak, mert Matthew Perry visszatérése csak részben akar az lenni: magyarul a kezdőrész sitcomnak túl drámai, drámának túl sitcomos. De nincs semmi baj, hiszen mindez nem egy megemészthetetlen kotyvalékká keveredik, hanem remekül összeolvad, és öröm lesz nézni, mi folyik az ember jól megszokott képernyőjén.

Félreértés ne essék, a Go On egyáltalán nem az év vígjátéksorozata, de több mint kellemes, és javulni fog, vagyis reménykedjünk benne, hiszen minden adottsága megvan hozzá. Ott van Matthew Perry, aki pont olyan, mintha régebbi karaktere (ami Perryt látva akarva-akaratlanul is örökké eszünkbe fog jutni, nincs mit tenni), Chandler elvesztette volna Monicát, de előtte még bedumálta volna magát egy rádióba műsorvezetőnek, most pedig össze szeretné szedni magát.

Ryan, a műsorvezető ugyan tényleg kissé instabil lelkileg, de már most látszik, többre is képes, azonnal feldobja mindenki keserű életét spontán ötleteivel. Hogy mást ne mondjunk, a csoporttagok közötti ki a legnagyobb vesztes az életben verseny egyenesen zseniális, és bár röhögsz rajta, végig ott bujkál benne a drámafaktor, hiszen bár mindenki jót nevet, ezek az emberek komoly traumát éltek át, amikor elvesztették azt, aki életükben a legfontosabb volt.

A csoport tagjai már első ránézésre is érdekesek: a súlyosan beteg, mindenkit bámuló Mr. K (Brett Gelman) szavak nélkül hajt végre igazi bravúrt, nem is kell beszélnie ahhoz, hogy szórakoztasson, már-már kíváncsi leszel, mit fog tenni legközelebb, a csoportvezető Lauren (Laura Benanti) valóságos optikai gyönyör, mint ahogy a kicsit Ellen Page-re hajazó, kissé túlságosan is izgága asszisztens csaj, Carrie (Allison Miller) is az. Minden egyes karakternek van valami bája, ami átragad a sorozat hangulatára is.

A Go On-ban az a legjobb, hogy nagyjából mindenki meg fogja találni benne, amit keres: érzelmi töltetet, poénokat, sztárokat, és reméljük, hogy idővel magasabb minőséget is, mert a pilot színvonalát azért bőven meg lehet ugrani, és ha Scott Silveri nem a Joey, hanem a Jóbarátok színvonalát hozza íróként a továbbiakban, akkor örülni fogunk. Egyelőre úgy tűnik, maradni kell a végéig. Megérdemli.

További sorozatokra is kíváncsi vagy? Akkor olvasd a TV Playert!