72 éves korában érte a halál a magyar lant- és gitárművészt.

Benkő Dániel vasárnap este hirtelen rosszullét következtében vesztette életét. Bár segítséget azonnal hívtak hozzá, az életét már nem tudták megmenteni – írta a Ripost.

Benkő 1947. július 29-én született Budapesten, je­lentős érdemei voltak a re­neszánsz és ba­rokk lantzene hazai nép­szerűsítésében, a magyar kultúra népszerűsítése terén elért eredményeit 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével ismerték el.

Egy 2009-es nyilatkozata szerint, addigi pályafutása alatt 4200 szólókoncertet adott a világ 100 országában és összesen 82 szólólemeze jelent meg.

Zenei pályafutása: 1969–1971 között Szendrey-Karper László tanítványa volt. 1971-ben elvégezte a Zeneművészeti Főiskola zenetanárképző intézetét. 1971–1973 között Angliában lant mesterkurzuson vett részt. 1976-ig gitártanárként dolgozott, majd a Zeneakadémia lant professzora, illetve a grožnjani nemzetközi lantkurzus és a Kloster-Langwaden zenei vezetője lett. 1971-ben megalakította a Bakfark Consort zenekart, amelyben gitározott, énekelt és játszott a vihuela nevű húros hangszeren is, és velük együtt koncertezett a világ szinte valamennyi országában.

(Forrás: Ripost, Wikipedia)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Judas Priest négy év után újra Budapestre jön

Nálunk láthatod először az Időzített bomba korhatáros szinkronizált előzetesét

A héten már ezres fordulaton pörög a tavasz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
31% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
21% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés