Leültünk beszélgetni A farkas gyermekei két főszereplőjével, Anyával és Apával, akik mindketten sokat röhögnek, imádják egymást és kifejezetten jófejek.

- Ti mennyire féltek az androidoktól? Szerintetek van bennük valami rémisztő?

Abu: - Szerintem az a tény, hogy a mesterséges intelligenciát ember teremtette, de már önmagában is képes fejlődni, egyszerre elképesztő és rémisztő. Nem túl biztató, hogy a számítógéped ellened fordulhat, de azt sem szabad elfelejteni, hogy mi emberek is folyamatosan fejlődünk. Ha mindezt összeadjuk, akkor lesz igazán érdekes, mert az az igazi kérdés, hogy ennek a párhuzamos fejlődésnek milyen lesz a dinamikája. Hatalmas játszótér ez a történetírás számára. Amúgy milyen az, hogy ha idegesen rásózok a számítógépemre, mert nem akar működni, akkor el kell gondolkodnom azon, hogy vajon fáj-e neki (nevet).

- Ridley Scott mozijai elég sok androidot adtak már a nagyvilágnak. Átbeszéltétek vele a forgatás előtt ezeket a karaktereket is, vagy szó sem volt múltbatekintésről?

Amanda: - Nem akarta, hogy megnézzünk bármit is a régi filmjei közül, ami szerintem jó dolog. Sokat beszélgettünk, és egyébként is, ha bármit szeretne tőlünk, az lerajzolja. Mindent lerajzol. Tényleg. Azt beszéltük meg sokszor, hogy egy 0-100-ig tartó skálán mennyire lehetünk emberiek egy adott helyzetben, vagy mennyire nem. Ez sokat segített abban, hogy ki tudjuk alakítani a karaktereinket. De van például az a jelenet, amikor Anya megszüli a gyereket, én pedig annyira elérzékenyültem azon, hogy Campion nem lélegzik és sírhatnékom volt. Megkérdeztem Ridleytől, hogy sírhatok-e androidként egy ilyen pillanatban. Azt szeretem benne, hogy ő sem feltétlenül keresi a válaszokat, csak hagyja, hogy a dolgok úgy történjenek meg, ahogy alakulnak. Senkinek sincs pontos válasza arra, amit kérdeztem tőle. Úgyhogy Anya sír abban a jelenetben. De nem tudom megmagyarázni, hogyan. Honnan jönnek a könnyek? Mindegy is.

- Van olyan kedvenc android karakteretek a filmtörténelemből, akire támaszkodtatok színészként a forgatásokon?

Abu: - Húha, az én kedvenc androidjaim nem filmben, hanem játékokban vannak. GLaDOS-t imádom a Portal 2-ben, de az egyik nagyon jó barátom játszotta a Detroit: Become Humanben Connort, és szerintem embertelenül jó munkát végzett. Connor számomra óriási inspiráció volt.

Amanda: - Nekem Sylvia Hoeks karaktere a Blade Runner 2049-ből. Múltkor pedig Star Warst néztem, és felkiáltottam, hogy: „jé, az ott én vagyok aranyban!” (mindketten hangosan felnevetnek).

- Abu, egyébként te a játékiparban is dolgozol, saját fejlesztői stúdiód van, és szinkronizáltál is játékokban. Mennyire segít vagy hátráltat ez téged a színészi munkádban?

Abu: - Számomra ez a két világ kiegészíti egymást. Azok a játékok, amiket most fejlesztek, olyan sztorikat mesélnek el, olyan világokat építenek, amik egyrészt engem nagyon érdekelnek, másrészt amikkel a játékos interakcióba tud lépni, amik hatással vannak rá. Számomra ugyanaz a kérdés a játékfejlesztésben és a színészetben is, hogy milyen üzenetet tudok átadni a játékosnak vagy a nézőnek. Hogy milyen érzést tudok kiváltani belőle. A játékok mindig is hatással voltak a filmes munkáimra, annyira erős módon lehet velük történetet mesélni, mint semmi mással.

- Beszéljünk egy kicsit a nagyon szűk kosztümjeitekről. Mennyire voltak kényelmesek?

Amanda: - Semennyire sem! (nevetnek) Volt vele pár gond. Megszenvedtünk azzal is, hogy felvegyük, mert iszonyúan tapadós volt, és amikor pisilni kellett menni…

Abu: - Akkor az egészet le kellett venni.

Amanda: - Az egészet. Lélegezni is nehezen lehetett benne, ráadásul szörnyen meleg volt a forgatásokon, úgyhogy az izzadságunkban fürödtünk. De amúgy rengeteget adott a karakterünkhöz, volt, hogy ránéztem Abura, és azt mondtam, hogy nem is kell játszanunk, ebben a ruhában annyira jól nézünk ki, hogy már az is elég. Ha nem csesszük el, akkor már a ruhánk és a környezet elviszi a balhét (nevetnek).

Abu: - Fura volt, mert egyszerre volt nehéz benne létezni, de könnyített is a játékunkon. Kihívás volt benne mozogni, de mégis tudtuk, hogy szükségünk van rá. Ha meleg volt a kamerák előtt, akkor baromi meleg volt benne, ha hideg, akkor megfagytunk benne, de ez kellett a látványhoz és a sorozat stílusához.

- Milyen volt egyébként ennyi gyerekkel együtt dolgozni? Nem volt kaotikus?

Amanda: - Az egészen fiatalokra gondolsz? Mert voltak gyerekeink, akik csak 3 évvel voltak fiatalabbak nálunk (nevet). Egy olyan forgatáson, ahol ennyi ember van, és ahol mindenre gondolnak, ott a gyerekek is jól érzik magukat. Van ovi, vannak foglalkozások, szóval jól érezték magukat, de mi is játszottunk velük, voltak közös foglalkozások is, hogy kicsit közeledjünk egymáshoz. És nagyon cukik voltak.

Abu: - És nagyon őszinték. Ha nem tetszett nekik valami, akkor azonnal sírtak. De amikor élveztek valamit, azt egyszerűen imádni való volt nézni is.

Amanda: - Ráadásul Winta, Felix és Ivy (a sorozatban Campion, Paul és Vita) annyira menők voltak, néha idősebbnek is tűntek annál, amennyi évesek, de egyébként a szüleik is nagyon szuperek. Imádták egymást. Olyanok voltak, mintha egy meséből érkeztek volna.

- És Ridley Scott? Nehéz eset egyébként vagy könnyű vele dolgozni?

Amanda: - Nem nehéz, ráadásul egy ekkora névnél, mint ő csak felteszi az ember kezét, és azt mondja, hogy már nincs felelőssége (nevet). A nehéz inkább az volt, hogy kitaláljuk, hogyan alakítsunk jól egy androidot. Szerencsére sok nagyon tehetséges emberrel voltunk körülvéve, és megoldottuk. Rengeteg volt a kérdés: hogy haljak meg, hogy sírjak, hogy repüljek, hogyan sikítsak. Először félelmetes volt ez a sok kérdés, de aztán kezdett minden letisztulni.

Abu: - Inkább azt mondanám, hogy nem nehéz, hanem kihívásokkal teli meló volt. De ezek jó kihívások voltak.

A farkas gyermekei összes részét láthatod már az HBO GO-n.

És olvasd el Ridley Scott-tal, valamint Travis Fimmellel és Niamh Algarral készült interjúinkat is.

És ezt olvastad már?
A Top Gun: Maverick csatlakozott a milliárdosok klubjához
Egyetlen stílusos teraszról sem hiányozhat ez a kiegészítő