Mindenki tudja, hogy a varjúfélék csoportjába tartozó madarak az állatvilág felső tízezrébe tartoznak, már ha az intelligenciáról van szó.

A városokban élő egyedek hihetetlen alkalmazkodóképességről tettek tanúbizonyságot, amit magad is beláthatsz, ha láttál már olyan varjat, ami úgy bontotta fel a fáról leesett diót, hogy azt a közlekedési lámpánál a zöld jelzésre várakozó autó kereke elé tette, majd a következő pirosnál odament összeszedni a szétszóródott dióbelet.

Ez persze csak egy példa volt, mint ahogy az alant látható eset is az. Itt egy Mercedes tetejére tanyázott varjat szeretett volna eltávolítani az autó tulajdonosa, nem számolva azzal, hogy a varjak mennyire okos állatok.

Ő a csapatszellemből kapott egy emlékezetes leckét.

Ha te is ezzel a problémával találnád szembe magad, inkább oldd meg valahogy máshogy a szitut!

Ez is érdekelhet:

Emily Ratajkowski tolt egy kis szexizést a három hónapos kisfia kontójára

Sokak szerint úgy tartja, mint egy zsák krumplit, csak hogy maxi legyen a póz.

Valaki egy repülőről videózta le a napfogyatkozást

Igen, volt már ilyen, de ezzel a látvánnyal nem lehet betelni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Botrány a BAFTA-gálán: egy Tourette-szindrómás meghívott szétkáromkodta az idei díjátadót

Szurkolásra, a tévé előtt olvadozásra, koncerten tombolásra vagy épp művelődésre ez a hét is alkalmas lesz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
15% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve