Simon Levievet, azaz valódi nevén Shimon Hayutot végre megszólaltatták. Az Inside Edition című amerikai hírműsor csinált vele nyúlfarknyi exkluzív interjút, és feltételezzük, ezért is sikerült a csávónak némi pénzmagot zsebre tenni.

Ha kattintottál, valószínűleg tudod, kiről van szó, de ha mégsem, akkor javasoljuk a Netflix A Tinder-csaló című dokumentumfilmjének megtekintését, amiről ebben a cikkünkben írtunk részletesebben:

Szívből reméljük, hogy a Netflix új filmje tönkreteszi egy ember életét

Még soha nem kezdtünk azzal cikket, hogy „Nem hiszed el ezt a szarházit!”, de most ennek is eljött az ideje.

Már a dokumentumfilm is vérforraló, az pedig, ami annak megjelenése óta történik Hayut körül, ha lehet, még feljebb tolja az ember vérnyomását. A csalónak ugyanis azóta már hollywoodi menedzsere is van, aki előkészíti Hayut szórakoztatóipari karrierjét, ő maga pedig néhány napja regisztrált a Cameo nevű oldalra, ahol pénzért személyes üzeneteket lehet tőle rendelni. (Nincsenek kétségeink, egészen biztosan kap megrendeléseket.)

Tegnap aztán adásba került a vele készült interjú, amit most meg is nézhetsz, de ne csodálkozz, ha azonnal viszketni kezd a tenyered!

A szélhámos – nevezhetjük így, ugyanis Finnországban és Izraelben is ült csalás miatt – elmondta, hogy ő is ugyanolyan ismerkedni vágyó szingli pasi, mint bárki más, aki regisztrál a Tinderre. Csak megjegyezzük, hogy Hayutot azóta az összes létező randioldalról kitiltották, ami nemigen fordul elő a legtöbb ismerkedni vágyó szingli pasival.

A dokumentumfilm által elmesélteket határozottan tagadta, arról pedig, hogy miből tudja még mindig fenntartani fényűző életvitelét, elmondta, hogy 2011-ben rendesen bevásárolt bitcoinból, az így befektetett összeg pedig ma már milliókat ér. (Tökéletes, nehezen ellenőrizhető indoklás.)

Az emberek nem tudják, ki vagyok, szóval nincs joguk ítélkezni. Tisztázni fogom a nevem, és elmondom a világnak, hogy ez az egész nem igaz.

Mi csak azt nem értjük, hogy ez az ember a neve tisztázását miért nem egy a Netflix ellen indított perrel kezdi. Egy ártatlanul meghurcolt áldozat hülye lenne nem így eljárni, hiszen egy megnyert becsületsértési per egy világcég ellen alsó hangon dollármilliókat jelentene neki, arról nem is beszélve, hogy a dolog hatalmas publicitást kapna, vagyis a neki kedvező ítélet híre azonnal eljutna mindenkihez.

Az ok valószínűleg egyszerű, mint lehúzni egy vakszerelmest: Hayut tudja, hogy egy ilyen pert a Netflix a valóság bizonyításával baromi egyszerűen megnyerne, neki pedig a megszégyenülés mellett még a gatyája is rámenne a perköltségekre.

Szóval neki marad a pofátlan pózerkedés, nekünk pedig az ökölbe szorult kéz, valahányszor hírt ad magáról ez az ember.

A videóban egyébként Hayut jelenlegi barátnője is feltűnik, aki továbbra is meg van győződve róla, hogy Hayut ártatlan. Róla itt olvashatsz:

Ez a gyönyörű izraeli modell a Tinder-csaló legutóbbi barátnője

Nem hiszed el, mit mondott a csaló múltjáról!

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés