Ha nő vagy, unod, hogy szar a melód, de közben bomba a tested, szép az arcod és nem vagy szégyenlős, akkor az OnlyFans lesz a menekülőutad. Így dobta Courtney is a régi, nem annyira jól fizető életét.

A 33 éves arizonai Courtney Tillia ugyanis speciális igényű diákokat tanított, de nem igazán haladt ezzel egyről a kettőre, egy nap fogta hát magát, és regisztrált az OnlyFans-ra.

MIndez 2016-ban történt, és azóta az extanárnőnek már 200 ezer állandó követője van az oldalon, ahol havi előfizetési díjért nézhetik, ahogy Courtney meztelenkedik.

Anyagilag nyilván nagyon jól járt a váltással, hiszen 21 dollár a havi díj, amiből nagyon könnyen ki lehet számolni, hogy mennyit vág zsebre a 200 ezer előfizető után...

Igen, pont annyit!

Ami még úgy is brutális összeg, hogy ebből még természetesen a szolgáltató is levon egy kisebb összeget, és Állam bácsi is elteszi a sápot.

Courtney elmondása szerint annak is örül, hogy a példájával más nőknek is segít, hogy megéljék a szexualitásukat, de ez már inkább a sztorija blablabla része, hiszen az egész történet a pénzről és a lehetőségről szól, amivel ő élni tudott.

Mutatunk néhány képet demónak, csak hogy lásd, nem a semmiért fizet az a rengeteg ember.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Azonnali hatállyal távozott a Lucasfilm éléről Kathleen Kennedy

A Finn Nagykövetség megmutatja, hogy lehet biztonságosan járni a jégen

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés