Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Blaine Harden könyve egy kiválóan szerkesztett, hosszúra nyúlt riport, amelyben a szerző Szin Donghjukkal két év során készült interjúit és az országgal kapcsolatos évtizedes tapasztalatait gyúrta egybe. Sokkoló darab, ami a recenziók egy sokszor használt közhelye szerint még a könyv lerakása után is kísérti az olvasót, ez pedig nagyjából a legkomolyabb fegyvertény, amit hasonló műfajú könyvektől elvárhatunk.

A holokausztnak könyvtárnyi irodalma van, tele hatásosabbnál hatásosabb művekkel, a Tibet-ügynek is megvan a maga haláltábor-riportja, amelyet Palden Gyatso, egy 33 évig különböző kínai börtönökben, átnevelő munkatáborokban raboskodó szerzetes írt (Fire under the snow), és most a Menekülés a 14-es táborból formájában az észak-koreai diktatúráról is megszületett az a populáris blockbuster, ami elérte a kritikus tömeget.

Észak-Korea jól példázza, mi történik, ha a haláltáborok intézménye nem csak öt–hat, tizenöt évig áll fenn, mint a náci Németország lágerei, a szovjet gulág, hanem ötven évig. Szin Donghjuk nem követett el semmit, eleve egy munkatáborba született, méghozzá az ország hat–hét hasonló jellegű létesítménye közül a leghírhedtebb 14-es számúba.

A testi szenvedések és embertelenségek, kínzások, nyilvános kivégzések mellett a legmegdöbbentőbb, ahogyan a diktatúra a táborban felnövő gyerekek valóságképét manipulálja. Szinnek és társainak fogalmuk sem volt az árammal töltött kerítésen túli világról, működéséről, még arra sem tartották őket érdemesnek, hogy az állami propaganda hazugságait bemagoltassák velük: Észak-Korea gazdag ország, amelyet az Egyesült Államok és csatlósa, Dél-Korea el akarja pusztítani. A 23 éves koráig a táborban élő Szin azt sem tudta, hogy az utóbbi két ország létezik.

Táborok földje

Észak-Korea elszigetelt, korrupcióval sújtott és atomfegyverekkel felszerelt ország. Kényszermunkatáboraiban mintegy 150–200 ezer politikai fogoly raboskodik, az áldozatok száma több százezerre tehető. Ezen lágerek kétszer annyi ideje léteznek, mint ameddig a szovjet Gulág fennállt, és közel tizenkétszer annyi ideig, mint ameddig a náci koncentrációs táborok.

A 14-es táborban a mindennapi túlélés része volt a hazugság, az egymás utáni kémkedés, a besúgás, miközben a normális emberi tulajdonságnak nevezhető érzelmi jelenségek: a családtagok közötti szeretet, barátság, részvét nem fejlődtek ki. Az észak-koreai rezsim legsúlyosabb tette a fiú ellen nem is fizikai bántalmazás (pedig kínozták izzó szénnel és levágták az egyik ujját, mert elejtett egy varrógépet), hanem a mentális megnyomorítás, egészen pontosan az, hogy a 13 éves fiú kötelességének érezte, hogy besúgja, és ezzel halálra ítélje szökésre készülő anyját és testvérét, mindezt némi plusz étel reményében.

Miközben megismerjük szökésének és új életének történetét, a szerző részletgazdag képet fest Észak-Koreáról és a feudalista maffiaállamot felépítő gengsztercsaládról, akik már három generáció óta működtetik a világ egyik legbetegebb országát. Blaine Harden, a Washington Post egykori tudósítójaként Magyarországot is jól ismerő szerző munkája azért is érdekes, mert egy halom kérdést fogalmaz meg anélkül, hogy fel kellene tennie azokat. Például hogy miképpen lehetséges, hogy egy kormány sem dobott bombát a Kim család rezidenciájára, de azt például Tibet és egy halom másik emberi jogi krízis esetében is láthattuk/láthatjuk, hogy a politikának mindig kész és komplex válaszai vannak arra, miért nem történik semmi.

Az, hogy egy ilyen mű aligha fog változtatni a napjainkban a figyelem előterében lévő diktatúra sorsán, nem a könyv hibája.

HVG Kiadó, 220 oldal, 3200 Ft

Itt veheted meg: HVG könyvek

Player Autószalon

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.