Július elején Los Angelesben rendezték meg az Anime Expo nevű eseményt, ami már évek óta a cosplayerek mekkája. Idén a Meowri művésznevű hölgy – polgári nevén Jenna Lynn – olyat villantott, hogy attól bepárásodott a tekintetünk.

Lynn kisasszony egyébként már korábban is öltözött be úgy, hogy attól egy férfinak azonnal kiürül a vér a fejéből, de ezúttal az átütő szexiség mellett az alapanyaghoz hű ábrázolás miatt is leesett a közönség álla.

Jennának állítása szerint már régi álma volt, hogy belebújjon a Street Fighter nevű verekedős videojáték egyik leglátványosabb szereplőjének a bőrébe. Az izmos lábú szöszi katonalányról, Cammyről van szó, akit a nem túl szép emlékű 1994-es Street Fighter – Harc a végsőkig című moziban Kylie Minogue alakított kevéssé meggyőzően.

Mutatjuk a karaktert klasszikus formájában:

Javasoljuk, hogy vegyél egy nagy levegőt, mielőtt elindítod az alant látható videót, Meowri ugyanis nem vette megúszósra a 2023-as Anime Expót:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

meowri (@jennalynnmeowri) által megosztott bejegyzés

Jenna egyébként korábban sem arról volt híres, hogy garbóban jelent volna meg a hasonló eseményeken. Nem hiába követi őt 1,8 millió ember az Instagramon. Íme néhány látványosabb fotó a hölgy szakmai múltjából:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

meowri (@jennalynnmeowri) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

meowri (@jennalynnmeowri) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

meowri (@jennalynnmeowri) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

meowri (@jennalynnmeowri) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

meowri (@jennalynnmeowri) által megosztott bejegyzés

Ezek után szerintünk nemigen lehet eséllyel indulni a leglátványosabb Cammy-ábrázolás díjáért ezeken a cosplayes eseményeken.

Ez is érdekelhet:

Így néz ki most a bikinimodell, aki hat éve élő adásban pofozta fel a fenekére rámarkoló műsorvezetőt

2017-ben egy brazil kereskedelmi tévében olyan kínos jelenet játszódott le, hogy még most is mardos minket a szekunder szégyenérzet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Magyar szinkronnal sem lett sokkal ízlésesebb a Horrorra akadva első előzetese

Berobbant a Dűne harmadik részének első előzetese

Penge a sapiban, ugorj neki a Peaky Blinders-kvíznek!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés